Ez a fesztivál lesz az első a koronavírus megjelenése óta Horvátországban

Bejelentették az első fesztivált a koronavírus megjelenése óta Horvátországban. Idén nyolcadik alkalommal szervezik meg a Forestland elektronikus zenei rendezvényt – írja a horvát HrTurizam.

Az idei fesztiválon nem lesz akkora tömeg, mint korábban - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: Taya Ovod

A fesztivált július 17 és 19 között tartják meg Muraköz megye, Nyíresfalva, vagy horvát nevén Brezje településén. A fesztivál különlegessége, hogy az erdőben rendezik és minden évben neves előadók színesítik a programot. 

Az idei évre már több szlovén DJ is visszaigazolta a jelenlétét és horvátországi lemezlovasok is fellépnek.  

A vendégfellépők mellett ezúttal arról is kellett gondoskodniuk a szervezőknek, hogy biztonságot teremtsenek a rendezvény helyszínén: több fertőtlenítőpontot, folyó ivóvíz helyszínt biztosítanak, továbbá csak annyi személynek adnak el jegyet, ahányan kellő távolságban elférnek egymás mellett a színpadok előtt.

A fesztivál kezdetekben egynapos partyként indult, mára viszont többnapos rendezvénnyé nőtte ki magát. Míg az első években tíz fellépő szórakoztatta a kis közönséget, tavaly tíz ország, hatvan előadója érkezett és mintegy 8 ezer vendég fordult meg a bulikban. A helyiek egy színes kedvcsináló videót is megosztottak az eseményről:

 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek