Hatalmas augusztusi gálára készül a Városmajor

Két hét leforgása alatt több mint 200 pályázat érkezett a Városmajori Szabadtéri Színpad által meghirdetett Összefogás gála augusztus 16-i nyitóeseményére. A felhívásra a színészek és az előadóművészek mellett zenészek, rendezőasszisztensek, súgók, ügyelők és még sokan mások is jelentkeztek, a pályakezdőktől a legismertebb művészekig. A gálaműsor rendezésére Harangi Máriát, az est zenei megtervezésére pedig Mátyássy Szabolcsot kérték fel.

Jelenetfotó a színház Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabjábólForrás: Szabadter.hu

A szervezők és a Városmajori Szabadtéri Színpad igazgatója szerint a jelentkezők jelentős számából látszik, hogy nem csak a közönség, hanem a szakma is mennyire igényli az ilyen típusú rendezvényeket az újranyitást követően – olvasható az OTS oldalán.

A műsor kidolgozása folyamatban van, ami a jelentkezők nagy száma és a műsor sokfélesége miatt nem egyszerű feladat. Az igazgató szerint senkit sem szeretnének 'elengedni', valamilyen formában mindenkinek lehetőséget adnak majd. „Sokan azonnal jelezték, hogy a fellépésük díjáról lemondanak a rászorultabbak javára. Felemelő érzés megtapasztalni a szakma közös kiállását és teljes összefogását ezekben a rendkívüli időkben."

A gálaműsor rendezője szerint a művészet és a művész lételeme a reflexió, így a műsorban sem lehet majd szó nélkül hagyni az elmúlt hetek-hónapok kizökkent világállapotát, a közös és rendkívüli történetet, amiben mostanában élnünk. Nagyon sok produkció született ennek szellemében, mindenki igyekezett megtalálni, miként, milyen módon tud megmutatkozni, vagy egyszerűen csak jelet adni. A gála azonban inkább a reményről és a kiszabadulásról szól majd.

Összefogás GálaForrás: OTS

"Reméljük, hogy augusztus 16-án már ténylegesen és hosszabb időre fellélegezhetünk, az indulás pedig egy új, egymásra jobban figyelő életet hoz magával. A műsorban az összetartozás sokféle megnyilatkozására és az együttlét örömére helyezzük majd a hangsúlyt."

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek