Filmbe illő, színes fény nyalábok világították meg az eget 25 ukrán városban

Több száz fénysugár világította meg az éjszakai égboltot Kijevben, Kharkivban, Odesszában, Lvivben és 21 másik ukrán városban május 12-én éjjel. A cél az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy az ukrán kulturális ágazat már két hónapja egyáltalán nem működik a koronavírus karantén miatt.

#StopCulturalQuarantineForrás: Kristina Stoyanova / Facebook.com

Kijevben húsz erős fény nyaláb törte át az éjszakai égboltot és a főváros legismertebb pontjain még zene is kísérte a fénysugarak útját. A szervezők reflektorokat állítottak fel a Mariinsky Parkban és a kijevi Montmartre-nál is. Az országos megmozdulásban pedig több tucat kulturális szervezet, csoport és egyesület vett részt.

Az egész fény show a #StopCulturalQurantine hashtag alatt terjedt el az emberek között. A célja pedig az volt, hogy felszólítsa a kormányt, kezdjenek el végre egy olyan közös terven dolgozni, ami lehetővé teszi, hogy az ukrán művészeti ágazat újra működni tudjon - olvasható a Kyivpost.com oldalán.

Az Event Industry Forum néven létrejött szerveződés, mely az egész eseményt összefogta, úgy nyilatkozott, hogy a figyelemfelhívásra azért volt szükség, mert a kormánynak nincs újranyitási terve annak a több mint 250 000 kulturális térben dolgozó ember - művészek, színészek, zenészek, koreográfusok, rendezvényszervezők, mozik, fény-, hang- és színpad technikusok, tervezők, jegyárusítók - számára, akiknek a munkája nélkül elképzelhetetlen egy ország kulturális életének beindítása.

Elmondásuk szerint az a legszomorúbb, hogy a karantén óvatos megszüntetéséről szóló tervben és a szabályozások között nem jutott semmilyen hely a kultúrának.

Az ukrán kormány május 11–12-én oldotta fel a teljes kijárási tilalmat és karantént, de a kávézók és éttermek így is csak a teraszokon működhetnek, illetve a 300 négyzetméternél kisebb üzlethelyiségek, az egy-két személyes vállalkozások, valamint az ügyvédek és közjegyzők térhettek vissza szabadon a munkájukhoz. E korábbi közlemény szerint, a korány csak akkor engedi újra működni a kulturális intézményeket, ha 10 egymást követő napon a megbetegedések száma nem haladja meg az 5 főt. 

#StopCulturalQurantine fény show üzenete azonban nagyon sok emberhez eljutott, legalábbis a közösségi médiában található megosztások, posztok és fotók azt mutatják, hogy a szerveződés nincs egyedül a véleményével.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek