Berlinben balkonkiállítások elevenítik meg az erkélyeket

Körülbelül 50 alkotó vett részt a Prenzlauer Berg kerületben megrendezett a Die Balkone: Élet, művészet, világjárvány és közelség című kiállításon, amelyet a Berlini Művészeti Egyetem (Universität der Künste Berlin) szervezett - adja hírül a Lonely Planet.

A Prenzlauer BergForrás: Abaris/commons.wikimedia.org

A kiállítás kurátora Warsza Joanna és Ovul Durmusoglu volt, a nulla költségvetés, semmi megnyitó, semmi tömeg jelszavak jegyében. A projekt arra bátorítja a helyieket, hogy induljanak felfedezőútra - természetesen a korlátozások keretein belül -, az élet és a művészet jeleinek nyomában, kapcsolódási pontok után kutatva.

A szervezők úgy vélik, új ciklus kezdetén járunk, melyben átalakul a belső és a külső terek és minőségek közötti kapcsolat, ahogyan átértelmeződik a magán, a nyilvános és a politikai szféra közötti kapcsolat is.

Az erkélyek a magánszféra nyílásai a nyilvánosság felé, politikatörténeti szempontból pedig tekinthetünk rájuk a nyitottság és a remény kiszögelléseiként, de emlékezhetünk arra is, hogy ezek gyakran az autoritarizmus és a felsőbbrendűség platformjai voltak.

Az erkélyek jelentik most azokat a küszöböket, melyeken az otthon zártságából kiléphetünk a világba. Az erkélyek a hétköznapi előadások egyedi helyszíneivé válnak, és mindenki a maga módján él ezekkel a terekkel, lakja be őket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek