Hegedűművészek dokumentálják, mi történik a szupermarketben

A világjárvány miatt apokaliptikus hangulatban zajló pánikvásárlás és az üres polcok közepette két hős született. Az Egyesült Államokban két hegedűművész a világ jelenlegi helyzetét öntötte akkordokba. Bonnie von Duyke és Emer Kinsella profi zenészek Los Angelesben egy vásárlókkal teli áruház üres WC-papír állványai között újra értelmezték a Titanic című mozifilm ikonikus jelenetét, amelyben a hajó zenészei eldöntötték, hogy a süllyedő hajóval együtt a hullámsírba vesznek. A még nagyobb figyelemfelkeltés érdekében mentőmellényt is felvettek – írja az Evening Standard.

A világ szinte minden táján üres polcok fogadják a vásárlókatForrás: Orlowski Designs LLC/Shutterstock

Von Duyke és Kinsella a filmből kölcsönzött jelenettel utal arra, hogy az emberek a világ minden táján hasonló pánikkal reagálnak a vírusra, és ez a félelem olyan alapvető termékek felvásárlásához és hiányához vezet, mint például a vécépapír. Nézzék csak:

Von Duyke ugyanakkor kollégáival is együtt érez: "Sok zenész és szabadúszó veszíti el a munkáját ebben az időben. A koncerteket és eseményeket folyamatosan törlik. Mivel szabadúszó művész vagyok, nem adom fel és azt akarom, hogy a nézők tisztában legyenek szolgálatommal ebben a társadalmi távolságtartást igénylő időszakban is."

A koronavírusos esetek száma világszerte csaknem elérte a 200 000-et, a halálozások száma pedig közel 8000.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek