Olasz mesterek ihlették ezeket a festményeket

Belgrádból a Vajdaság fővárosába, Újvidékre költözött az Itália ihletésében című képzőművészeti kiállítás. A tárlatot a Matica srpska Képtárban nyitották meg.

Az olasz városok hangulata elevenedik megForrás: Shutterstock / Készítette: Vladimir Borovic

A kiállított mintegy harminc munka a szerb–olasz kulturális és művelődési kapcsolatok gyümölcse, olyan szerb művészek munkáit lehet itt körbejárni, akik ihletüket az itáliai művészeti hagyományokból merítették.

Az olasz mesterek munkáinak másolatait a szerb alkotók az európai művészeti központokban vagy Olaszországban való tartózkodásuk idején festették. A kiállításon megtekinthetjük a Raffaello, Tiziano és Annibale Caracci alkotásai alapján készült olaszországi városokat és tájakat bemutató rajzokat és grafikai munkákat.

A tárlatot ráadásul sokszínű kísérőrendezvény is gazdagítja: szakmagyarázatok és előadások, edukatív programok várják a felnőtteket, a gyerekeknek pedig műhelymunkákat tartanak. A Matica srpska Képtárba látogatók május 2-áig tekinthetik meg az alkotásokat, és csöppenhetnek bele az olasz városok hangulatába - tudtuk meg a vajdasági Magyar Szó napilap cikkéből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek