Ezüstös kék agyagba csomagolják a párizsi Arc de Triomphe-ot

A Reichstag épületének becsomagolásáról elhíresült Christo és felesége már 1961-ben kidolgozták a párizsi Arc de Triomphe csomagolásának tervét.

wikipedia

A Pompidou központban március 18. és június 15. között rendezendő kiállítás keretében most, 2020-ban végre megvalósul a terv: a diadalívet is becsomagolják. A köztéri alkotás ősszel lesz kész, írja a múzeum, honlapján. 

Christo Bulgáriában, Jeanne Claude Marokkóban született, Párizsban találkoztak, 23 éves korukban. Christo, aki a kommunista rezsim elől menekült a francia fővárosba, Szófiában már kitanulta a klasszikus képzőművészeti technikákat, de folyamatosan kereste, hogyan tudna felülemelkedni a hagyományos műfaji kereteken. Miközben gazdag családoknak festett portrékat, hogy eltartsa magát, különböző tárgyak becsomagolásával kezdett kísérletezni. Kezdetben kisebb, hengeres fémdobozokat vont be lakkal merevített és meggyűrt szövettel, majd bútorokat, hordókat, végül pedig épületeket, a párizsi Pont Neuf hidat (1985), és a német parlamentet (1995) csomagolta be.

A kiállítás bemutatja a művész munkásságának kezdeti, párizsi időszakát, majd részletesen kitér a Pont Neuf-projekthez készült tervekre is. A Christo munkásságát bemutató kiállítás legnagyobb eseménye az Arc de Triomphe becsomagolása, amire ősszel kerül sor. A Champs-Élysées-en lévő műemléket a tervek szerint majdnem 25 000 négyzetméternyi, újrahasznosítható polipropilénből készült ezüstös kék anyaggal borítják be, és 7000 méter vörös kötéllel tekerik körbe, írja az Art Newspaper. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek