Elkészültek az első svájci autópálya-kápolna tervei

    A kelet-svájci Andeer település mellé tervezték az ország első "autópálya-kápolnáját", ahol az autósok megállhatnak egy rövid kontempláció erejéig. A Herzog & de Meuron cég az A13-as autópálya mellé képzelte el az épületet, gyönyörű tájba, hegyek, folyók, erdők és rétek közé.

    AndeerAdrian Michael/wikipedia

    A templom minden ízében kortárs művészeti alkotás. Több, évszázadokkal ezelőtt épült, út melletti templom létezik a környéken, ami mintául szolgálhatott volna. Sok ezek közül építészeti és művészettörténeti remekmű, freskókkal, festett mennyezetekkel és fafaragványokkal. De a tervezők, azon túl hogy az út melletti kápolna koncepcióját átvették, semmit sem másoltak le ezekből.

    "Valójában ezen kápolnák iránti szeretetünk ébresztett rá bennünket arra, hogy nem használhatjuk őket analóg modellként a mai kortárs építészethez. Giccs használata nélkül lehetetlen felidézni a régi falak auráját." - írják a tervezők, honlapjukon. Ebből kifolyólag nem használtak sem keresztény, sem más vallási vallási szimbólumokat.

    Fontos szempont volt a tervezéskor, hogy az épület minél közelebb legyen az úthoz, ezért a zajjal is számolni kellett. De nemcsak egy ajtóra gondoltak, ami akusztikusan elhatárolja a belső tereket a külvilágtól, hanem termek sorozatára. Minél mélyebbre megyünk a kápolnában, annál halkabb a kívülről jövő zaj, lépteink hangjait pedig egyre jobban halljuk.

    Az utolsó szobában erős napfény áramlik a kápolnába, és panorámás kilátás nyílik a tájra és a falura. A buja zöld növényzetet komplementer színében pompázó piros üvegen keresztül szemlélhetjük.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!