A legígéretesebb pályakezdők mutatkoznak be a Műcsarnokban

Mától látható a Műcsarnokban a Derkovits Gyula ösztöndíjas fiatal képzőművészek kiállítása. A pályázók műveit az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felkért független szakmai zsűri bírálja el, amely évente 26 művészt díjazhat, sokszor nehéz döntések és komoly viták során.

Műcsarnok - illusztrációForrás: wikipedia.org

A több mint 200 jelentkező alkotó közül kell kiválasztani, kiknek a pályája ígéretes, vagy kik azok, akiknek merész próbálkozásai, újító ötletei támogatásra érdemesek. 

A zsűrizés folyamata után megvalósuló, a Műcsarnokban megrendezett kiállítás évek óta a friss ösztöndíjasok bemutatkozásának jelentős fóruma. A tárlat egyfajta válogatott seregszemle, amelyből új utak indulhatnak, csoportos vagy önálló kiállítási felkérésekkel.

Az idei kiállítás újszerűsége, hogy a Derkovits-ösztöndíjasok bemutatkozása a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon tárlattal egy időben zajlik. Így a már befutott művészek a pályájukon most indulókkal egy időben láthatóak a Műcsarnokban - derül ki az intézmény honlapjáról.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek