Az alpinizmus is UNESCO-védetté vált, további 39 hagyomány mellett

Az alpinizmus is felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségek listájára, további 39 hagyomány mellett, egyet pedig eltávolítottak róla. 

A listára felkerült és onnan lekerülő hagyományokról az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzésével foglalkozó kormányközi bizottsága döntött 2019. december 9. és 14. között megrendezett 14. ülésszszakán, Bogotában.

A hegymászókat összekötő kötél a csapatszellemet jelképePascal Tournaire, 2018/unesco

Az alpinizmus egy "tradicionális fizikai gyakorlat", amelyet egy közös kultúra jellemez. Ennek része a magashegységi táj, a hegymászás története és az ahhoz kapcsolódó értékrend ismerete, valamint a speciális képességek birtoklása, áll az UNESCO honlapján.

A sportnak esztétikai vonatkozásai is vannak, ami az alpinisták elegáns hegymászó mozdulataiban, a természettel való harmonikus összhangban és a táj csodálatában ragadható meg, írják.Az alpinizmus etikai alapelvei között szerepel az elkötelezettség, hogy nem hagynak nyomot maguk után, az egymás segítése és a csapatszellem, amit a hegymászókat összekötő kötél jelképez.

A testület az alpinizmuson kívül öt elemmel bővítette a sürgős védelmet igénylő szellemi kulturális örökség listáját. Ezek a botswanai veekuhane közösség seperu nevű néptánca és a hozzá kapcsolódó gyakorlatok, a szent helyként tisztelt kenyai Kit Mikayi sziklaformációhoz kötődő rituálék, a mauritiusi sega zenének a Chagos-szigeteki típusa, a Fülöp-szigeteki subanon törzs buklog nevű hálaadási rituáléja és a fehéroroszországi Jurauszki Karahod tavaszi rítus - olvasható a szervezet honlapján.

Benjamin Outa, a Seme közösség vezetője, imádságot mond Kit Mikayi szentélyénélJosphat Githua, Kenya, 2015/unesco

Az alpinizmus mellett további harmincnégy hagyomány került fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára, köztük a thai masszázs, a mongóliai kumiszkészítés technikája és a hozzá kapcsolódó eszközök, a korai kereszténység idején született bizánci zene, a 470 éves brüsszeli Ommegang körmenet, a türkmén kézi szőnyegkészítés, a hagyományos török íjászat, a datolyapálma és a hozzá kötődő mesterségek, társadalmi és kulturális hagyományok, gyakorlatok.

Katsiaryna Panchenya, a fehéroroszorszégi Pahost falu Karahod rituális kenyeret sütMikus, 2017/unesco

Felkerült a listára az ír hárfázás, a kirgiz férfi fejfedő (Ak-kalpak) viseléséhez és készítéséhez kötődő ismeretek, hagyományok, valamint az indonéz-szigetvilág őshonos harcművészete, a silat is.

Az út a mezőre a Karahod rituális kenyérrelBelausau, 2012/unesco

A bizottság első ízben döntött úgy, hogy eltávolít egy hagyományt a szellemi kulturális örökség listájáról: a belgiumi Aalst városának híres karneválja régi antiszemita sztereotípiákra hajazó bábuk felvonultatásával váltott ki idén széles körben felháborodást.

A testület felvette a regiszterébe az eltűnőfélben lévő kolumbiai mesterségek megőrzésére irányuló projektet, valamint a venezuelai pálmafalevél-gyűjtés hagyományának megőrzését szolgáló programot. Továbbá irányelveket fogadott el a természeti vagy ember okozta katasztrófák, vagy konfliktusok által fenyegetett szellemi kulturális örökségek megőrzésére vonatkozóan.  A kormányközi bizottság 15. ülésének Jamaica fővárosa, Kingston ad otthont 2020. november 30. és december 5. között.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek