Koncertsorozattal ünnepel a Magyar Nemzeti Múzeum

    Koncertsorozattal és tematikus tárlatvezetésekkel ünnepli alapítását a Magyar Nemzeti Múzeum november 15. és 17. között - adja hírül az MTI. Az intézmény közleménye szerint Purcell, Händel, Scarlatti és Vivaldi művei is megszólalnak a november 15-i nyitókoncerten, amelyen Anneke Boeke régizenész és az Ensemble Cantilene lép fel.

    A Budapesti Kamarazenei Műhely másnapi koncertjén Telemann műveit hallhatja a közönség, a november 17-i zárókoncerten a Budapest Sound Collectiv Rameau, Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart alkotásait adja elő Dubóczky Gergely, a zenekar alapítója vezényletével.

    Molnár József festménye: A Kálvin tér 1885-ben. Előtérben a Danubius-kút, háttérben a Nemzeti MúzeumForrás: wikipedia.org

    Az érdeklődők a hangversenyre váltott jeggyel 17 órától megtekinthetik a Magyarország történetét 1703-tól 1990-ig bemutató állandó kiállítást is. A koncertsorozathoz szombaton 17 órától és vasárnap 11.30-tól tematikus tárlatvezetés kapcsolódik, vasárnap a Haydn Barytontrio Budapest közreműködésével.

    Széchényi Ferenc 1802. november 25-én fordult engedélyért I. Ferenc császárhoz, hogy tudományos gyűjteményét a nemzetnek ajándékozhassa. Az uralkodó hozzájárulását adta, így ezt tekintik a Magyar Nemzeti Múzeum alapítási dátumának. A dátumhoz kapcsolódva a múzeum 2017-ben hagyományteremtő szándékkal indította el a koncertsorozatot, amelynek művészeti vezetője Dubóczky Gergely karmester.

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!