Szívesen aludna egyszer a Louvre-ban? Most megteheti!

    Harminc évvel ezelőtt adták át a kínai származású amerikai építész I.M. Pei által tervezett párizsi üvegpiramist, amelyet most a Musée du Louvre az Airbnb-vel közösen egy nyereményjátékkal is megünnepel. A szerencsés nyertes ugyanis társával együtt egy éjszakát tölthet a Louvre-ban Mona Lisa portréja és a világ leghíresebb festményei között – írja a CNN Travel.

    Forrás: JULIAN ABRAMS/AIRBNB

    De nem csak, hogy ott alhatnak, egyenesen Mona Lisa vendégei lehetnek április 30-án, miközben megismerhetik a világ leghíresebb múzeumának éjszakai életét is, miután az ajtók becsukódtak és a fények kialudtak. Ezt követően ugyanis egy VIP idegenvezető viszi el a nyertest társával együtt egy zárás utáni tárlatvezetésre, akik aperitifet kortyolgathatnak a Louvre szívében fészkelő, pazar nappaliban, majd a Milói Vénusszal vacsorázhatnak, amelyhez a menüt a szakács direkt a szerelem és szépség istennőjének tiszteletére készíti.

    Forrás: JULIAN ABRAMS/AIRBNB

    Vacsora után III. Napóleon fényűző lakosztályaiban piheghetnek egy akusztikus koncert során, majd ha már elég álmosak, a piramis belsejében felállított minipiramisban térhetnek nyugovóra, pirkadatot követően pedig a francia reggelit is az ágyban szolgálják fel számukra. 

    Forrás: JULIAN ABRAMS/AIRBNB

    Ha olvasóink is szívesen aludnának egyszer a csillagok és a csillogó üveg alatt Párizs szívében, akkor kattintsanak az Airbnb oldalára, ahol április 12. éjfélig mindössze arra a kérdésre kell tudni furfangosan válaszolni, hogy "Miért pont önök lennének Mona Lisa legtökéletesebb vendégei?".

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!