Új hírrel állt elő a világ legismertebb múzeuma

    A párizsi Louvre bejelentette, hogy 2019-től kezdve minden hónap első szombat estéjén ingyenesen látogathatóak lesznek az állandó kiállításait. A január 5-én kezdődő 12 ingyen szombat estén 18 óra és 21.45 között lehet felkeresni a világ legközkedveltebb múzeumát. Az ingyen belépőjegy a múzeum Denon- és Sully-szárnyába lesz érvényes, a Richelieu-szárnyba előre le kell majd adni a ingyenjegy igényeket.

    Forrás: vichie81 / Shutterstock.com

    A múzeum egy éven át teszteli az új látogatási rendet, amelytől "a Louvre demokratizálását várják". Ezt utóbbit nem segítette a vasárnapi ingyenes belépés, a látogatóknak csupán 16 százaléka volt francia, inkább a külföldi turisták és a turisztikai ügynökségek élvezték az engedményt -írta az MTI. Az új látogatói kedvezmény azonban a korábbi ingyenes napok eltörlését vonja maga után, vagyis az október és március közötti minden hónap első vasárnapi ingyenes látogatási nap megszűnik.

    Forrás: Alexandra Lande / Shutterstock.com

    A korábbi királyi palota, vagyis a Louvre egy mindenre kiterjedő múzeum, mely 1793-as megalapítása óta a világ legfantasztikusabb és értékesebb műkincseit tárolja. A műtárgyak több ezer évet lefednek és Amerikától Ázsián át, mindenhonnan kerültek már ide leletek. A Louvre területét nyolc szárnyra osztották; a szárnyak pedig olyan felbecsülhetetlen alkotások otthonai, mint a Mona Lisa, a miloi Vénusz és a múzeum egyik fő látványossága, a 2,45 méter magas, szárnyas Szamothrakéi Niké szobra.

    Apró mosoly az üveg mögöttForrás: Takashi Images / Shutterstock.com

    A Louvre vezetésének 2018-as novemberi adatai szerint idén újabb látogatói csúcsot dönt az intézmény, év végéig tízmillióan fogják felkeresni, szemben a tavalyi 8,1 millió látogatóval.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!