Húsz évig drog- és fegyverügyletekben is szerepet játszott a Picasso kép

Hollandiában megtalálták Pablo Picassónak a festő szeretőjét, Dora Maart ábrázoló olajfestményét, amelyet 1999-ben loptak el egy szaúdi sejk jachtjáról Dél-Franciaországban.

A Buste de femme (Női mellkép) néven is ismert, 1938-ban keletkezett Dora Maar-portrénak az ismert holland műkincsvadász, Arthur Brand bukkant a nyomára Amszterdamban évekig tartó nyomozás eredményeként, írja az MTI. Március közepén egy holland üzletember adta át neki, aki nem tudta, hogy bűncselekményből származott a fizetségképpen kapott műalkotás.

Picasso, már életében is ikonikus figura volt, és legendája máig kitart. Bekerült többek között a Madame Tussauds híres emberekről készült viasz kollekciójába isForrás: Bangkokhappiness/Shutterstock

A festmény jelenlegi piaci értékét 25 millió euróra (7,9 milliárd forint) becsülik. Amikor ellopták a francia Riviérán, Antibes-ban horgonyzó jachtról, 4 millió euróra taksálták az értékét. A tulajdonos felajánlott 400 ezer euró nyomravezetői díjat, de minden kutatás eredménytelen maradt, végül megkapta a négymillió eurót egy meg nem nevezett biztosítótársaságtól, amely így az előkerült festmény új tulajdonosa lett.

Arthur Brand szerint az értékes Picasso-képet alvilági pénzügyi tranzakciókban, drog- és fegyverügyletekben használhatták biztosítékként az eltűnése óta eltelt időben, a két évtized alatt tucatszor válthatott tulajdonost, emiatt megviselt állapotban lehet.

A festmény Picasso magángyűjteményének részét képezte az alkotó haláláig. Abdul Mohszen Abdulmalik szaúdi sejk az 1980-as években vásárolta a New York-i Pace galériától, a vételár nem ismert.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek