Több mint 800 művész érkezik idén a világ minden tájáról a Könyvfesztiválra

Huszonnégy országból mintegy 850 művész, író, tudós vesz részt vendégként a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A színes könyvkínálat mellett, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, dedikálások, felolvasások, koncertek és kiállítások is lesznek a rendezvényen, amely április 25. és 28. között a Millenáris parkban várja a vendégeket.

A kicsik is megismerkedhetnek a legújabb mesekönyvekkelForrás: Shutterstock / Készítette: Evgeny Atamanenko

A fesztivál első napján Karl Ove Knausgard norvég íróval is lehet találkozni, aki a rendezvény díszvendégeként lesz jelen a nyitóceremónián. Az író kapja az idei Budapest Nagydíjat, amelyet a beszélgetés után vehet át. A fesztivál díszvendég országa, Norvégia standjára számos neves író érkezik.

A könyvfesztivál a magyar könyvkiadás bemutatkozásának fontos színtere, hiszen a kiadók, a kortárs magyar szépirodalom mellett, a kultúra minden ágában bemutatják újdonságaikat. Az idei seregszemlén mások mellett Bodor Ádám, Eszterhai Katalin, Háy János, Nógrádi Gábor, Spiró György, Száraz Miklós György, Turczi István vagy Vámos Miklós új köteteit is megismerheti a közönség.

Rengeteg könyv várja az érdeklődőketForrás: 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

A gyermekkönyv kiadók mesemondással, koncerttel és közös énekléssel, felolvasó- és papírszínházzal, játszóházzal, gyermekfoglalkoztatóval és számos vetélkedővel várják a családokat. A kicsiknek szóló új könyveket is megtalálják a Gyerek(b)irodalomban, amely idén a Millenárison, a Nemzeti Táncszínház új épületének előcsarnokában kap helyet.

Ebben az évben is sor kerül továbbá az Irodalom Jelmezben elnevezésű versenyre. Erre olyan diákcsoportok jelentkezését várják, akik kedves olvasmányaik szereplőinek alakját, ruháit magukra öltve jelmezeikkel és előadásukkal népszerűsítik az olvasást. Az idei jelmezes vetélkedésen külön értékelik a szervezők a magyar szerzők szereplőinek öltözött diákokat. 

Az olvasási szokásokkal, az olvasási készségek fejlesztésével kapcsolatos rendezvényekkel jelentkezik a Könyvtáros Klub, a könyvtárosok szakmai fóruma, a 8. Kis Könyves Éjen pedig mintegy 30 budapesti és vidéki független könyvesbolt szervez kulturális programokat április 26-án kora estétől éjfélig.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek