Jövőre Prágában rendezik az Operalia tehetségkutató versenyt

Az Operalia mintegy ezer résztvevője közül kiválasztott 40 énekes július 21. és 26. között a prágai Nemzeti Színház történelmi épületének színpadán méri össze tudását. A zenei kíséretet az opera zenekara biztosítja Plácido Domingo vezényletével.

A negyven résztvevő először három selejtező körben mérkőzik meg egymással, s közülük tízen jutnak be a döntőbe, ahol öt kategóriában értékelik majd az énekeseket. Az operaszínpadok új csillagainak versenyében tíztagú nemzetközi zsűri dönt, amelynek tagja lesz a New York-i Metropolitan opera és a milánói Scala művészeti igazgatója is.

Placidpo Domingo egy korábbi Operalia tájékoztatónForrás: AFP/Mark Ralston

Az Operalia megrendezéséért komoly versengés folyik. A versenyt korábban mások mellett London, Los Angeles, Párizs, Verona, Mexikóváros és Peking látta vendégül. Prága már korábban jelentkezett és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy jövőre megrendezheti ezt a rangos kulturális eseményt. A világhírű spanyol operaénekes és a prágai Nemzeti Színház együttműködése tavaly kezdődött, amikor a színház bemutatta Mozart Don Giovanni című operáját. A zenekart Plácido Domingo vezényelte.

A jövő évi prágai Operalia részleteiről a rendezők január végén nemzetközi sajtótájékoztatón adnak bővebb és pontosabb információkat. A sajtótájékoztatón Plácido Domingo is jelen lesz.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek