Meztelenül a szaunában? Nem azért kell levetkőzni, amiért gondolnánk

El nem tudtam volna képzelni, hogy egy meztelen szaunának egyáltalán a közelébe menjek, de aztán mégiscsak úgy hozta az élet, hogy kénytelen voltam megismerkedni vele. Mint kiderült, a textilmentesség valóban indokolt, és nem azért, amiért a nudista strandok kedvelői vetkőznek.

Hosszú út után érkeztem egy hotelbe, és mivel nem aludtam túl jól előző éjszaka, alig vártam, hogy wellness-részlegben pihenhessem ki magam. Gyorsan lepakoltam a cuccom, magamra vettem a fürdőruhát, előkerestem a bekészített papucsot és fürdőköpenyt a szekrényből, és már indultam is a szálloda wellness és spa részlegébe, hogy szaunázzak egy jót.

Forrás: Kzenon/Shutterstock

A bejáratnál azonban kénytelen vagyok megállni: az üvegajtón különféle képecskék jelzik a viselkedési szabályokat. Átikszelt ikon mutatja, hogy tilos az étkezés és a mobiltelefon. Ez eddig rendben is van, de a harmadik kép már jobban meglep: egy átikszelt bikinit ábrázol. Hogy micsoda? Tényleg jól látom?

Tétovázok egy jó darabig, majd másfelé veszem az irányt, próbálom megkeresni a szaunát, ahol nem látható a tiltó jelzés, de meg kell állapítanom, hogy nincs ilyen. Ha ragaszkodok a fürdőruhámhoz, akkor csak egy nem túl forró vizű úszómedence áll a rendelkezésre. És ezzel kicsit sem vagyok elégedett...

Végül a szaunázás iránti vágy legyőzi bennem valamennyire a szemérmességet, de azért levetkőzni mégsem szeretnék, így a szabályokat áthágva, fürdőruhában megyek be a tiltott helyre. A párás félhomályban relaxációs zene szól és különféle illóolajok illata terjeng a zöld, sárga és piros fényekben. A legtöbben törülközőbe csavarva vagy fürdőköpenyben járnak-kelnek a folyosókon a lehető legnagyobb természetességgel, de ahogy a szaunák párás ablakain benézek, látom, hogy néhányan egészen kitárulkoznak. A sejtelmes ködfátyol szerencsére eltakarja a kényes részleteket. 

Forrás: Pixabay / Fernando Zamora

Egy lány bikiniben közeledik az egyik szaunához, majd az ajtó előtt levetkőzik meztelenre, magára teker egy törülközőt és beül a kabinba, két férfi mellé. Imponál ez a bátorság, de arra azért még nem érzem magam késznek, hogy kövessem a példáját. A kijárathoz legközelebbi gőzkabin viszont teljesen üres, és bár ennek az ajtaján is látható az a bizonyos jelzés, próbálom úgy értelmezni, hogy a meztelenség opcionális, és beülök fürdőruhában. Egy kissé szabályszegőnek érzem magam. Vajon illik ilyet?

Miért is kell levetkőzni a szaunában?

Mint kiderült, olyannyira nem illik, hogy a meztelen szaunázás híveit egyenesen zavarhatjuk is vele, ha fürdőruhában megyünk be, sőt, a legtöbb helyről ki is küldenek. És nem azért, mert annyira kíváncsiak lennének a testünkre, sokkal inkább egészségügyi okokból. A klóros uszodavízben áztatott fürdőruhánkból ugyanis olyan toxikus kémiai anyagok párolognak ki, melyek a bőrünkre illetve belélegezve egész szervezetünkre is károsak. Ilyenkor nemcsak saját bőrünk, hanem a többi szaunázó vendég egészségét is veszélyeztetjük – mondta el Dr. Csernus Krisztina bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos korábban a Travelo cikkében.

„Tényleg az a legjobb megoldás, ha meztelenül szaunázunk, hiszen a ruha alatt a bőr beizzad, felázhat, ami irritatív ekcéma kialakulásához és különböző kórokozók felszaporodásához vezethet. A szaunázás lényege a méregtelenítés, fontos, hogy minél nagyobb bőrfelszínről tudjon elpárologni az izzadság. Mivel a szaunázás során eddzük és tisztítjuk a bőrünket, a legjobb, ha meztelenül szaunázunk, hiszen így nem akadályozzuk a bőrön keresztüli párolgást" – mondta.

A szakértő szerint a vizes fürdőruha alatt könnyebben felázik a bőr, felborul a természetes flóra egyensúlya, és egyes kórokozók, gombák, baktériumok elszaporodnak, melyek komoly panaszokat okoznak a szaunázást követően. Ha meztelenül szaunázunk, mindig tegyünk magunk alá egy tiszta törölközőt, hogy ne szedjünk össze semmilyen fertőzést illetve ne hagyjunk izzadságnyomot magunk után" – mondta.

Ha szégyenlősek vagyunk, akkor sem kell lemondanunk az egészséges szaunázásról! Egy tiszta szaunalepedővel minden kényes testrészt eltakarhatunk, így védhetjük a bőrünket, és a levegőbe sem párolog klór.

Forrás: RossHelen/Shutterstock

A meztelenül történő szaunázás Magyarországon még kevésbé elterjedt műfaj, bár nálunk is lehet találni néhány helyet, ahol kipróbálhatjuk. Az osztrákok viszont el sem tudják képzelni a szaunázást másképp. Állítólag a szaunarészlegek mindenhol kötelezően textilmentesek és senki nem feszeng vagy takargatja magát. A zuhanyzókat és medencéket is meztelenül használják, és a szaunában is teljesen pucérok, csak maguk alá terítenek egy törölközőt, ami az izzadságot felfogja. Kicsik és nagyok, idegenek és ismerősök, kollégák és családtagok egyaránt fesztelenül hódolnak a meztelen szaunázás örömeinek. Ausztria mellett állítólag Németországban, Hollandiában és Belgiumban is virágzik a meztelen szaunázás kulturája – ha ezekben az országokban járunk, ne lepődjünk meg, ha mi is az átikszelt bikini ikonjába botlunk.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek