Régóta zárva tartó fürdő is megnyitja kapuit a Fürdőkultúra Napján

Hosszú idő után a Király fürdő kinyitja kapuit, igaz csak egy napra és egy vezetett séta erejéig. Október 9-én, a Magyar Fürdőkultúra Napján különleges sétákkal és gyógyvíz-kóstolással várják Budapest gyógyfürdői a fürdőzés szerelmeseit.

Király fürdőForrás: Király fürdő/Facebook

A régóta zárva tartó Király fürdőt a Lukács Gyógyfürdővel közös, vezetett séta keretein belül lehet megtekinteni, 11 és 15 órától, és a túra során a gyógyvizet is meg lehet kóstolni. A jegy 3000 forintba kerül, sétánként maximum 20 főt tudnak fogadni.

A Király fürdő

Ahogyan korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, a Király fürdőt egy nagyobb felújítási program keretében új, kertkapcsolatos medencével bővítik. A munkálatok 2019-ben kezdődtek, és várhatóan 2023-ig tartanak. Jövőre várhatóan a Gellért fürdő is sorra kerül.


A II. kerületi fürdőt Buda török megszállása idején építették a 16. században. A 18. század végén az építmény a Kőnig család tulajdonába került, ahonnan az elnevezése is származik. Vízellátását a Lukács gyógyfürdő térségében feltárt hévizes kutak biztosítják - olvasható a Wikipédián.

A Széchenyi, a Gellért és a Rudas gyógyfürdő is ingyenes vezetésekkel készül, a sétákon való részvétel regisztrációhoz kötött. A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszodában 10 és 14 órától kezdődnek a vezetések, sétánként maximum 25 főt tudnak fogadni. Regisztrálni az info.szechenyi@budapestspas.hu e-mail-címen vagy a + 36 20 435 00 51-es telefonszámon lehet. A túra végén szintén lehetőség van a gyógyvíz-kóstolásra. A gyülekező a Koós Károly felőli sétány információs pultjánál lesz.

A Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszodában 10 és 12 órakor kezdődnek a vezetések, sétánként itt is maximum 25 fő a keret, a regsiztrációkat az info.gellert@budapestspas.hu e-mail-címre lehet küldeni és a 1/466-6166/#9 telefonszámon is lehet jelentkezni.

A Rudas Gyógyfürdő és Uszoda 15 órai és 16:30-as kezdettel tart vezetést, és aki részt akar venni, annak nem árt sietni, mert sétánként maximum 10 főt tudnak fogadni. A regosztrációkat a rudas@budapestspas.hu címen várják. További információk az esemény weboldalán olvashatók

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek