Földműveseknek készült, kétezer éves fürdőt fedeztek fel Jeruzsálemben

Izraeli régészek egy 2000 éves rituális fürdőt tártak fel Jeruzsálemben, valamint egy 1500 éves bizánci korszakból származó templom maradványait is megtalálták - közölte hétfőn az Izraeli Régiségügyi Hatóság (IAA). A leleteket az Olajfák hegyének lábánál, a Gecsemáné-kert közelében ásták ki. A régészek szerint a fürdő felfedezése azt tanúsítja, hogy 2000 évvel ezelőtt ezen a helyszínen földművelés zajlott, valószínűleg olajat vagy bort termeltek.

Érdekes leletekre bukkantak a régészek a Gecsemáné-kert közelében folyó ásatásonForrás: Picasa/Israel Antiquities Authority/Facebook

A korabeli zsidó tisztasági törvények arra kötelezték az olaj- és bortermeléssel foglalkozó munkavállalókat, hogy fürdőt vegyenek. "A fürdő felfedezése utalhat a hely ősi nevének, Gecsemánénak (a héber szó az olajsajtoló helyét jelenti) az eredetére, ahol a város közelében rituálisan tiszta olajat állítottak elő" – magyarázták.

A bizánci templomot, amelyet szintén a kert lábánál a völgyben fedeztek fel, finoman faragott kőelemekkel díszítették, amelyek igazolják annak fontosságát, míg a padlón görög feliratokat találtak.
"A templomot akkoriban használták, amikor Jeruzsálem muszlim fennhatóság alatt állt, ami azt mutatja, hogy a keresztény zarándoklatok ebben az időszakban is folytatódtak Jeruzsálemben" – jegyezték meg a régészek.

A faragott kőelemekkel díszített bizánci templom 1500 éves lehetForrás: Picasa/Israel Antiquities Authority/Facebook

A középkor folyamán egy nagy kolostort építettek a helyszínen több helyiséggel, kifinomult vízrendszerrel és két nagy ciszternával, amelyek oldalait keresztek díszítették. A régészek bizonyítékokat találtak arra, hogy a helyszínt a 12. században rombolták le – írja a xinhuanet.com.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek