Kedvenc vörösborukban fürdenek a Japánok

Már az ókorban is tudták a rómaiak, hogy a bort nem csak fogyasztani érdemes, hanem a bőrt is ápolja és fiatalítja, ha pakolásként alkalmazzák vagy fürdenek benne. Ma már vinoterápiás kezelésekben aknázzák ki a szőlő jótékony hatását, amelynek során gyakran boros kádfürdőt is kínálnak. Tegnap a Tokió melletti Hakone Kovakien Yunesszun gyógy- és élményfürdő medencéjében a látogatók éppen ezt próbálhatták ki, és megmártózhattak egy jó adag Beaujolais Nouveau vörösborban, miután a személyzet a francia bort a medencébe öntötte.

A borfürdős események egészen tavalyig zárt térben zajlottakForrás: AFP/Toshifumi Kitamura

A boros vízben lubickoló vendégek az évi újbor árusításának megkezdését ünneplik így. Az új Beaujolais-t mindig november harmadik csütörtökjén hozzák forgalomba, és ezt a napot jelentős reklámkampány kíséri Japánban, amely a beaujolais-i újbor egyik jelentős piaca.

A kanagavai prefektúrában található élményfürdő hét év óta először költöztette a szabadba az eseményt, hogy megakadályozza a koronavírus terjedését. A szabadtéri fürdőben válaszfalakat alakítottak ki, hogy megakadályozzák az emberek összezsúfolódását. A szerencsés résztvevők igazán jól járnak a körülbelül 700 méteres magasságban található fürdőben, ahonnan csodálatos panoráma nyílik az őszi tájra. Az idei Beaujolais Nouveau bort naponta háromszor öntik a fürdőbe, egészen jövő hétfőig – írja a Kyodo News.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek