Anglia Európában elsőként teszteli a koronavírus-védőoltást embereken

Oxfordban két önkéntes kapta meg az injekciót, ők az elsők abból a több mint 800 emberből, akik jelentkeztek a vizsgálatra. A résztvevők fele Covid-19 elleni oltást kap, a másik fele pedig agyhártyagyulladés elleni vakcinát. A beoltottak nem, de az orvosok fogják tudni, hogy ki milyen oltást kapott - adja hírül a BBC.

Előkészület antitestek elemzésére a Jenner IntézetbenForrás: Cultura Creative via AFP/Andrew Brookes/

Elisa Granato, a két önkéntes egyike így nyilatkozott a BBC-nek: "Tudós vagyok, tehát szeretném a tudományos folyamatot segíteni, ahol csak tudom."

A vakcinát három hónap alatt fejlesztette ki az Oxfordi Egyetem kutatócsoportja, a preklinikai kutatást Sarah Gilbert, a Jenner Intézet vakcinológiai professzora vezette, aki mint mondta, nagyon bízik ebben a vakcinában."

"Természetesen tesztelnünk kell, és adatokat kell gyűjtenünk, hogy meggyőződjünk róla, valóban működik, mielőtt a népesség szélesebb körében kezdjük használni" - tette hozzá Gilbert, aki korábban 80%-ban bízott a vakcina hatékonyságában, most inkább csak annyit mond, hogy nagyon optimista.

Hogyan működik a vakcina?

A vakcina a csimpánzokból származó, légzőszervi megbetegedéseket okozó adenovírus gyengített változatát tartalmazza, amelyet úgy módosítottak, hogy az emberben ne tudjon sokszorozódni. Ebbe tették azt a gént, mely a koronavírus tüskéit alkotó fehérjéket képzi. Amikor valaki megkapja az oltást, a sejtjeiben elkezd termlődni a tüskéket alkotó fehérje, amire a szervezettől immunválasz érkezik. Antitestek termelődnek, és aktiválódnak a T-sejtek, melyek elkezdik megsemmisíteni a fertőzött sejteket. Ha a szervezetbe később valódi koronavírus kerül, az ismét aktiválja az antitesteket és a T-sejteket.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek