Három város, ahol a karácsonyi kavalkád után csobbanhatunk is egyet

Még maradt néhány nap az ünnepi időszakból, amikor karácsonyi vásárokkal köthetjük össze a fürdőzést. Mutatunk néhány hazai fürdővárost, ahol forralt borozásra és melegvizes megmártózásra is lesz lehetősége egy kirándulás alkalmával.

Óriáskerék és törökfürdő Egerben

Egerben adventi hangulat és fürdőkomplexum várja a látogatókat a decemberi időszakban.

Karácsonyi forgatag után jöhet a csobbanás - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: kurhan

 A Dobó tér, a Gárdonyi tér és a Végvári vitézek tere is ünnepi fényruhába öltözött, amit a vár díszkivilágítása egészít ki.

A színpadon adventi koncertek szórakoztatják az érdeklődőket, a gyerekeket pedig ingyenes jégpálya, a Jégpalota játékos programjai, kézműves játszóház, fotósarok, diakuckó, kreatív sütiműhely fogadja.

A harminc méter magas óriáskerékről január elejéig lehet megcsodálni Eger belvárosát. Ha mindemellett vizes élményekre is vágyunk, az autentikus Török Fürdő és az Egri Termálfürdő medencéit próbálhatjuk ki. 

Forralt bor és medence-party Zalakaroson

A zalakarosi Gyógyfürdő téren várják a vendégeket adventi vásárral, karácsonyra hangolódó programokkal, óriás adventi koszorúval, forralt borral, sült gesztenyével. Az Isten Irgalmassága Templomban Szentmisét tartanak és a gyerekeket népi játszótér várja.

December 26-31-ig a Csillagvarázs Zalakaros rendezvénysorozat keretén belül dobshow, tűzzsonglőrshow, előszilveszteri party, bál és fúvóskoncert is szórakoztatja a téli szünetben az ide érkezőket.

December 31-én éjszakai fürdőpartyt rendez a Zalakarosi Fürdő, ahol éjfélkor tűzijáték, pezsgő, virsli és Danics Dóra biztosítja a jókedvet. December 21-január 4. között a fürdőben igazi Téli Varázs várható: a gyerekeket játékok, vízi vetélkedők, kreatív foglalkozások, mini disco, rajzverseny várják - írja a termalfurdo.hu.

Szauna és óriás mesekönyv Győrben

Kulturális és gasztronómiai programkínálattal várja az érdeklődőket a fény városa, Győr. Az ünnepi kivilágítás részeként különleges fényfestés és homokanimáció látható a Széchenyi téren, ahol felállították a város karácsonyfáját is.

Gyerekekkel is jó móka kirándulni a fürdővárosban: működik a kisvasút, kitárta lapjait az óriás mesekönyv, van korcsolyapálya és körhinta is. 

Ha csobbanni is szeretnénk, a Rába Quelle Gyógyfürdőben gyerek-, gyógy-, élménymedence és jakuzzi áll a rendelkezésre. Aki szeretne felmelegedni a téli séta után, annak érdemes a széles szaunakínálatot is meglesni. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek