Pumpkin Spice a kávésbögrén túl - Már az arcunkra is kenhetjük, és nem fogjuk megbánni!

Van egy hotel Budapesten, amelynek spa részlegét szinte rögtön a megnyitás után Európa legjobbjának választották, és ahol Magyarországon egyedüliként dolgoznak egy olyan presztízsmárka termékeivel, amit hollywoodi világsztárok használnak és imádnak, valószínűleg mit sem sejtve arról, hogy a prémium készítmények növényi összetevőit egy jóval kevésbé világhírű helyen, a mi Bács-Kiskun megyénkben termelik meg.

Az ötödik kerületben, a Bazilika melletti utcában található Aria Hotel Budapest 2015 áprilisában nyitott meg. Rögtön abban az évben meg is válaszották Európa legjobb spájának a wellness részlegét a World Boutique Hotels Awards-on. Majd több egymást követő évben nyert díjakat az International Spa Association-től is, és a Tripadvisor és a Condé Nast Traveler listáin is sokszor szerepelt előkelő helyen az elmúlt években. A spa márkanagykövetének sem kisebb nevet kértek fel, mint a magyar szupermodellt, Mihalik Enikőt.

Az Aria Hotel és a mögötte álló LHC
A Hercegprímás utcai, 19. századi banképületből kialakított Aria Hotel Budapest a New York-i székhelyű Library Hotel Collection csoporthoz tartozik, Európában a budapesti Aria volt a második szállodájuk. A Library Hotel Collection projektjeivel olyan világvárosokban találkozhatunk még, mint New York és Toronto.

Az Aria Hotel Budapest négy, különböző zenei irányzatok szerint tematizált szárnyában összesen negyvenkilenc szoba és lakosztály található. Tetőbárjuk páratlan panorámával rendelkezik, és egész évben nyitva tart. A Budapestre látogató hírességek egyik kedvenc helye, nem egyszer szelfizett itt Will Smith is, mikor Budapesten forgatott.

A világ legjobbjának választott Aria Hotel Budapest tetején található High Note SkyBar és annak állandó díszlete: a gyönyörű panorámaForrás: Library Hotel Collection

Hasonlóan a hotel tetőteraszán található High Note SkyBarhoz és a magyar ételeket szívesen újragondoló, Liszt Ferencről elnevezett étterméhez, az Aria Hotel Budapest wellness-részlege is szezononként megújítja a kínálatát. Míg a bárban az idei téli szezonban a mítoszok és legendák világában kalandozhatunk a tematikus koktélok segítségével, addig a spában a szezon gyümölcsei és zöldségei kapnak nagyobb szerepet a kezelésekben.

Két organikus világmárka, négy kezelés

A Harmony Spa két különleges, magyar vonatkozással is rendelkező világmárka termékeit használja. A többek között Cameron Diaz, Bradley Cooper, Meghan Markle, Eva Longoria, Victoria Beckham és Hugh Jackman kozmetikai favoritjai között szereplő Éminence termékek csak olyan spákban - Amerikától kezdve Dubajon át Ausztráliáig a világ több mint 50 országában, itthon pedig kizárólag a Harmony Spa-ban - érhetők el, amelyekben a cég oktatási programjában is képzett szakemberek alkalmazzák és ajánlják a megfelelő kezeléseket, valamint termékeket.

A spa kezelései során alkalmazott másik márka, a L'amia Natura kínálatát Gáspár Viktória aromaterapeuta és termékfejlesztő sok éves tapasztalatai és vendégei visszajelzései alapján állította össze, alapozva a magyar kozmetikus szakmát jellemző, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő szintű szaktudásra.

Forrás: Library Hotel Collection

A mindkét márka esetében érvényes szigorú minőségbiztosítási elveknek megfelelően valamennyi kezelés 100 százalékban tiszta, természetes alapanyagokra - valódi esszenciákra, növényi olajokra, párlatokra - kozmetikumokra épül, amelyek parabénmentesek, nem tartalmaznak kőolajszármazékokat, mesterséges színezékeket, teljes mértékben megfelelnek a környezettudatos életmód elvárásaink.

A négy, kizárólag a 2019-es őszi-téli időszakban elérhető kezelés közös metszéspontja, hogy a szezon tipikus bőrápolási kihívásaira reagálnak: a hideg és a napsütéses órák számának csökkenése miatt fokozottan kell figyelnünk arcbőrünk regenerálására, és ha tényleg így teszünk, akkor megelőzhetjük, hogy bőrünk fakóvá, szárazzá és irritálttá váljon.

A spa részleg 10 méter hosszú medencéje mellett a svéd szaunát, az infraszaunát, a török gőzfürdőt és a jakuzzit a vendégek klasszikus, jazz- és kortárs zene kíséretében élvezhetikForrás: Library Hotel Collection

A szezon különleges kezeléseire külsős vendégek is bejelentkezhetnek, és bár a világszinten díjakkal elismert hotel árai jóval meghaladják egy hagyományos kozmetikai szalon árlistáját, mellé fél napos belépőt is adnak a hotel wellness-részlegébe. Itt aztán kiélvezhetjük az úszómedencéket, a jacuzzit, a gőzt és a szaunákat, de ugyanezt az élményt szeretteinknek is megvehetjük ajándékutalvány formájában.

Az Aria Hotel Budapest Harmony Spa részlegének szezonális kínálatáról az alábbiakban írunk bővebben, a magyar nyelvű árlista pedig itt érhető el.

Forrás: kazmulka / Shutterstock
Kezelések sűtötökre, kövirózsára és citrusokra hangolva:
♥ Pumpkin spice 60 perces arckezelés - aki ezt választja, az a sütőtök jótékony hatásait tapasztalhatja meg, a kezelés ugyanis a pigmentfoltokat, a finom ráncokat és a nap által okozott károsodásokat célozza meg. A peeling feszesebbé és ragyogóbbá teszi a bőrt, amely hatást a sütőtökös arcmaszk fokozza tovább, és amely a bőr természetes nedvesség-tartalmát az E-vitamin és az Omega 9 zsírsavakon keresztül segít visszaállítani. Mindettől lehet a kezelés végére az arcbőr ismét ragyogó, puha és élettel teli.

♥ Hidratáló kövirózsás testkezelés 90 perc alatt - a legjobb megoldás lehet a vízhiányos bőrre. Az első testradír a cukor hidratáló és a só élénkítő hatását egyesíti, az ezt követő krémes hab állagú testradír már antioxidánsokban gazdag, a kövirózsának köszönhetően pedig hatékonyan hidratálja a vízhiányos bőrt. Ezt egészíti ki az a gélpakolás, mely a kövirózsa és az aloe vera erejével ápolja, hidratálja a bőrt tetőtől talpig. A másfél órás testkezelés a bőr fiatalságát segít megőrizni.

L'amia natura kezelések:
♥ Bőrmegújító ránctalanító arckezelés 60 percben: az alapos arctisztítás és peeling után egy különleges kollagén-hidrogél maszk segít a mélyebb ráncok feltöltésében, emellett egyensúlyban tartja a bőr nedvességtartalmát, megelőzi a vízhiányos bőr jeleinek kialakulását. Az intenzív hidratáló gélmaszk hatását a hozzáadott édesmandula tej és a damaszkuszi rózsavíz erősíti. Az antioxidánsokban gazdag acai kivonatos pakolás vitaminokkal tölti fel, míg a többféle, botox hatású összetevőket tartalmazó anti-agening krém a fáradt arcbőr kisimítását ígéri.

♥ Frissítő citrusos testkezelés 90 percben - a szezonális testkezelés egy kókusz, lime és zöld mandarinos testradírozást tartalmaz, melyet egy 45 perces frissítő masszázs követ narancsvirág és keserűnarancs aromájú olajjal. A speciális kombináció a bőr teljes megújulását ígéri.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek