Wellness részleg és strand is lesz a vadonatúj kazincbarcikai fürdőben

Vadonatúj vízi komplexumot építenek az észak-magyarországi városban, Kazincbarcikán. Strandrészleg és beltéri medencék, valamint egy wellness részleg is helyet kap az épületben.

Wellness részleg is lesz a létesítménybenForrás: Shutterstock / Készítette: kudla

A háromszintes létesítmény a Csónakázó-tó mellett épül fel: lesz benne egy új uszoda, 50 méteres versenymedencével és két tanmedencével, helyet kap egy fitness terem, illetve wellness részleget is kialakítanak, ahol szaunákban, sószobában és pezsgőfürdőben lehet lazítani.

A nyári szezonban szabadtéri strandrészleg várja majd a fürdőzőket, többek között csúszdás medencével. A későbbi tervek között szerepel egy jégpálya építése is, ahol télen lehet majd nagyokat korcsolyázni.

A fürdő tervezése már befejeződött, most a beszerzési fázis következik. Ideális esetben jövő év tavaszán kezdődhet el a kivitelezés, ettől számítva egy-másfél évet kell várni, hogy megnyissa kapuit a pihenőhely - legjobb esetben 2021. tavaszán vagy nyarán adják át a vendégeknek, tudtuk meg Kazincbarcikai Városi Televízió stúdiófelvételéből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek