Mutatjuk, miért érdemes a fürdőkben tölteni a vénasszonyok nyarát

Tegnap már írtunk róla, hogy színes hétvége várja a fürdők szerelmeseit a budapesti Gellért Fürdőben. Itt vezetett sétákon vehetnek részt és szinkronúszó bemutatóban is gyönyörködhetnek. A kellemes időjárás azonban a fürdőzni vágyóknak is kedvez a hétvégén, ezért most olyan programokra is felhívjuk a figyelmüket, amely során élvezhetik az idei év utolsó simogató napsugarait és a csobbanás élményéből sem maradnak ki:

Hungarospa, HajdúszoboszlóForrás: Facebook / Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt.

A hajdúszoboszlói Hungarospában igazi nyári hangulatot idéznek fel a hétvégén. A gyógyfürdőben és az Aqua-Palace fedett élményfürdőben zenés, táncos délutánt szerveznek. A gyerekek sem unatkoznak majd, ők szórakoztató Miki-Mini Partyn vehetnek részt. Október 13-án, szombaton az imént említett programok mellett szaunaszeánszokra is befizethet.

Amennyiben az Igali Gyógyfürdőben töltené a hétvégét, oldtimer autókiállítást láthat, valamint  autentikus egészségnapon is részt vehet, amelyen az egészséges életmódról kaphat hasznos tanácsokat. Természetesen a vizes-élményekről sem kell lemondania, hiszen a fürdő medencéi a hétvégén is várják a megmártózni vágyókat.

Őszi fürdőzés az Igali GyógyfürdőbenForrás: facebook / Igali Gyógyfürdő

A komáromi Brigetio Gyógyfürdőben éjszakai csobbanásban lehet része. Az este folyamán ráadásul három alkalommal szaunaszeánszot is tartanak - írja  a Termal Online.

Október 13-án Debrecenben is éjszakai fürdőzéssel várják a vendégeket. Az Aquaticum élményfürdőezen a napon éjjel 1 óráig tart nyitva. 

makói Hagymatikumban sem maradnak programok nélkül a fürdőzők szombaton, itt délutáni zenés kívánságműsorral és koncertekkel teszik színesebbé a vénasszonyok nyarát.

Miskolctapolcán Spartan Night néven tartanak zenés éjszakai fürdőzést a hétvégén. A Barlangfürdőben igazi party-hangulatban mártózhatnak meg, hiszen egész este DJ-k biztosítják majd a zenéket. Aki a buli helyett inkább relaxálna, az késő esti szaunaszeánszokon vehet részt.

Szaunaszeánsz a miskolctapolcai BarlangfürdőbenForrás: Barlangfürdő

Szentgotthárdi Termálfürdőben októberi akcióval várják a nyugdíjasokat: az egész napos fürdőbelépőt 2200 forintért válthatják ki, a szaunarészlegre pedig további 280 forintért válthatnak jegyet. A kedvezményes belépőt vásároló vendégek ráadásul ajándék süteményt is kapnak, valamint egy kedvezményes kupont a követező fürdőlátogatáshoz.

Tiszakécskére azoknak érdemes ellátogatni a héten, akik egy őszi szaunaszeánszra vágynak. A Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőban ugyanis csütörtökön, szombaton és vasárnap is szaunaszeánszokat szerveznek a vendégek részére.

A Lenti Termálfürdőben egészen az év végéig tartó akciót használhat ki: minden pénteken, szombaton és vasárnap 50 százalékos kedvezménnyel kínálják a fürdőbelépőket. Október 13-án különösen érdemes élni az olcsó belépőjeggyel, hiszen aquafitnesszel, szaunaszeánszokkal kényeztetik a fürdőzőket.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek