Már ez a hazai folyópart is színes gyurgyalagoktól tündököl

Egy hete írtunk arról, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Mátrai és Tarna-Lázbérci Tájegységén már gyülekeznek az Afrikából visszatért, legszínpompásabb madarak, a gyurgyalagok. De nem csak az ország északi, hanem a délebbi tájegységein is felfedezhetjük a május és szeptember között nálunk tartózkodó fenséges madarak példányait.

Forrás: Balla Tihamér/kmnp.hu

A vándorló madaraink között a gyurgyalag az egyik legkésőbb visszatérő faj, mely megjelenésében az egzotikus, trópusi madarakkal vetekszik. A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületére május elején érkeztek vissza az első költőpárok. 

Fészkelési stratégiájuk miatt a gyurgyalagok kedvelik a Maros hazai szakaszát. A gyors folyású Maros mentén sok, erre alkalmas partfalat találnak.

Ezek a madarak ugyanis meredek, függőleges partoldalakba vájják az akár két méter hosszú járataikat, melyeknek végében rakják le tojásaikat. Emellett ritkán előfordul, hogy az árvízvédelmi töltés oldalában is fészkelnek.

A telet Afrika déli részén töltik, és csak májusban jelennek meg újra a költőterületén. Ez idén is így alakult, május első hetében észlelték az első példányokat a Maros folyó mentén. Jellegzetes hangjukra lettek figyelmesek, melyet gyakran hallatnak röptükben. A faj neve is a gurgulázó, pruttyogó hangjukat próbálja utánozni. Ha ezt meghalljuk, akkor távcsővel megkereshetjük őket és gyönyörködhetünk színpompás tollazatukban – olvasható a kmnp.hu oldalán.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek