Káprázatos fotókon a hazánk fölött ragyogó sarki fény – Ekkor lesz legközelebb

Szinte az egész ország felett látható volt péntek éjszaka az aurora borealis, magyarul a sarki fény. Ennyire intenzíven ritkán ragyog Magyarország felett ez a gyönyörű égi jelenség, amelyet sokan megörökítettek.

A csütörtöki napkitörés szele péntek éjjel elérte a Föld légkörét. A töltött részecskék összeütköztek bolygónk légkörével és mivel a geomágneses vihar a legerősebb kategóriába tartozott, ezért Magyarországról is jól látható volt.

A szakemberek szerint 2005 óta nem érte el ilyen erős geomágneses vihar a Földet, mint most. Az éjszakai égbolt rózsaszínbe és lilába öltözött, sőt az ország északi részein a zöld szín is megjelent a fények táncában.

Goda Zoltán kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának munkatársa a tavaly novemberi sarki fényről elmondta, hogy a Nap aktívabb szakaszába ért, ami azt jelenti, hogy a következő 2-3 évben előfordulhat, hogy többször sarki sarki fény Magyarországon – írja a baon.hu.

Borítókép: Csapó Balázs Facebook oldala

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek