Irány a Dunakanyar, péntekről napijeggyel járhatjuk be

Ismét megvásárolható péntektől a szezonális Dunakanyar napijegy, így egy napijegy megvásárlásával korlátlanul utazhatnak a kirándulni vágyók a MÁV-Volán-csoport térségben közlekedő, illetve a Mahart kijelölt járatain – közölte a MÁV Zrt. csütörtökön a vasúttársaság honlapján.  

Vár a Dunakanyar - illusztrációForrás: Gabor Tokodi/hutterstock

Azt írták, hogy idén a MÁV-Volán-csoport járatain bővül a jegy felhasználhatósága: még több vonaton, HÉV- és Volánbusz-járaton lesz érvényes a Dunakanyar napijegy, amely már családi jegyként is megváltható május 10-től.

A jegyet a Volánbusz összes Solymár és Budapest, valamint Nagykovácsi és Budapest közötti (helyközi sárga színű, agglomerációs kék színű és éjszakai) járatán, továbbá a H5-ös (szentendrei) HÉV teljes vonalán, illetve a MÁV-Start S77-es vonatain és az S71/G71-es vonatokkal közös (Vác - Csörög) szakaszán is használhatják az utasok.

Jelezték, hogy a Mahart Váci körjárat megszűnt, de továbbra is használható a napijegy a Visegrád grand tour (korábban visegrádi körjárat), az Esztergom grand tour (korábban esztergomi körjárat) és a szentendrei körjárat hajóin.

Közölték azt is, hogy a jegyek kétféle változatban vásárolhatók meg a MÁV-Start pénztáraiban, jegyértékesítő automatáiban, illetve online a MÁV-applikációban; felnőtteknek a termék változatlanul 2499 forintért érhető el, de újdonság a 6999 forintos családi Dunakanyar napijegy, amely két felnőtt és két, velük együtt utazó 14 év alatti gyermeknek érvényes, írja az MTI.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek