A Leány-völgy titka, a Fertő-táj látnivalóinak nyomában

A Fertő-táj külbözik minden más tájegységünktől, régiónktól. Legendákkal teli és világörökségi helyszín, ahol a sztyeppe tó, a síkság és a hegyek találkoznak; ahol egyszerre van jelen kelta, avar, német, magyar, horvát és osztrák hatás. A falusi kistemplomok, kastélyok, pieták és kőkeresztek pedig mélyebb spiritualitást hordoznak.

A Fertő-táj világörökségi helyszín. Az UNESCO 2001-ben vette fel a régiót a világörökségek közé. A tagságot gazdag történelmi, kulturális és épített örökségeivel, szőlő- és borkultúrájával, valamint változatos növény- és állatvilágával érdemelte ki. A tájhoz köthető Széchenyi, Eszterházy, Osl és a Nádasdy családok, valamint Joseph Haydn és Liszt Ferenc is, aki Doborján falujában született. 1881-ben ide sietett vissza egy emléktábla leleplezésére. Tiszeletére Harkán énekelt neki a helyi férfikar, aminek előadását a következő szavakkal köszönte meg a zeneszerző: " Uraim! Az Önök torkában arany van."

Csipkeház, HegykőForrás: Csipkeház / Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület / FB

De kincs nem csak ott volt, hanem a Fertő-tájhoz tartozó települések mindegyikén. Fertőboz, Hidegség, Fertőhomok, Hegykő, Fertőszéplak és Sarród falujában egyaránt. Ezek a helyszínek körülölelik a Fertő-tó mára kiszáradóban levő déli végeit, és Soporonból kiindulva egy óra alatt Sarródig juthatunk autóval, érintve az összes kis települést, akár még Ágfalvát, Harkát és Balfot is.

Egy kis kerülővel kezdjük a sort Ágfalván, mely közvetlenül az osztrák-magyar határ mellett található, 4 km-re Soprontól. A település neve az első világháború után vált ismertté, miután az 1921-es augusztusi és szeptemberi ágfalvi harcok következményeként megszervezték az 1921-es népszavazást.

Ház-hegyi kilátóForrás: Visitsopron.com

 A település és környékének látnivalói a 332 méter magas Ház-hegyen található, 1998. május 1-jén épült, 6 méter magas Ház-hegyi kilátó, a facölöpökön nyugvó evangélikus templom, valamint a Kitelepítési, és a Népszavazási Emlékmű.

Balf a Fertő-táj egyik legszebb szőlő- és bortermelő területe, melynek gyógyvizét már a római korban is ismerték, és nem csak fürdőzésre, hanem kúraként is használták. Látnivalói az ivókút, ami a település Fertőrákos felé eső részén található. A kutat 2008-ban adták át és bárki szabadon ihat belőle. A díszes kutat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra készítette.

Forrás: ©Péli Nikoletta FB oldala / Köztérkép / Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület / FB

Szintén érdemes megnézni a gótikus szentéllyel rendelkező Szent Farkas vártemplomot, amit erődszerű temetőfal vesz körbe. A híres Balfi gyógyürdőt, vagy gyógyfürdőkórházat 1975-ben létesítették. Szép, rendezett parkjában található a műemlékvédelem alatt található barokk fürdőkápolna.

A fertőbozi Gloriette-kilátó az egyike azon kevés helyeknek, ahonnan a Fertő-táj csodálatos panorámája egészében élvezhető. Ez a település egyik kiemelkedő látnivalója, amit Széchényi Ferenc építtetett fertőrákosi mészkőből.

Ilyen szép a Gloriette télenForrás: ©Fotohajdu/Hajdu Laszlo / Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület / FB

A napóleoni háborúk idején, 1800 októberében József nádor, a megyei nemesi seregek vezére, Széchényi Ferenc társaságában többször felkereste a dombtetőt. Ennek emlékére áll ma is itt a kilátó, szélben, fagyban, napsütésben.

Fertőhomok Hegykő és Hidegség között helyezkedik el, és áthalad rajta a Fertő tavat körülvevő kerékpárút, így túrázóknak szó szerint kihagyhatatlan település. Része a Fertő-Hanság Nemzeti Parknak és a Fertő-táj világörökségi helyszínnek is. Többségében a 16. században betelepített horvátok lakják. 

A fertőhomoki TájházForrás: fertotaj.hu

Múltjukat és sajátos kultúrájukat a fertőhomoki Tájházban ismerhetjük meg. Két szoba, egy valamikori istálló és egy szép udvar ólakkal és pajtával mutataja be az 1930-as évek vidéki életét. A vidéken a Békakonty tanösvényt is érdemes felkeresni.

További látnivalók a környéken:

Fertőd: Eszterházy-kastély, Cziráky Margit rózsakert, Muzsikaház

Fertőrákos: Mithras-szentély, Ásványmúzeum, Kőfejtő és Barlangszínház, Páneurópai Piknik Emlékhely, Pellengér, Püspöki-kastély

Fertőszéplak: Fertőszéplaki Tájházak, Vasúti Lámpamúzeum, Széchényi-kastély

Hegykő: Sá-Ra Termál, Csipkeház, Szent Mihály templom, Vasfüggöny Emlékhely, Nádak útján tanösvény, 1 Csepp Pálinkafőzde

Hidegség: Szent András templom, Papkert

Pereszteg: Schmiedegg-Széchényi kúria, Szent Miklós templom, Kálvária szoborcsoport, Szent Vid temolom.

A Leány-völgy legandája

A mai Fertő-tó területén régen egy völgy volt. A völgyben pedig sok szép leány élt, ezért úgy hívták Leány-völgy. Ebben a völgyben szívesen vadászott Frankó ura. Egy nap azonban dél körül sötétség borult a tájra, és heves vihar zúdult rá. A várúr el tudott bújni egy kunyhóban, ahol egy öregasszony és a lánya lakott. Az úrnak megtetszett a derék lány, és ha arra járt vadászni mindig meglátogatta őt és az édesanyját. A várúrnak azonban volt egy gonosz felesége, aki nem állhatta a látogatásokat.


Elfogatta a lányt és megvádolta boszorkánysággal, végül pedig a közeli tóba vetette. Ekkor a tó vize emelkedni kezdett és csak nőtt és nőtt, míg el nem árasztotta a határt, az erdőket és falvakat, és velük együtt a várúrnőt is. Csak néhány embernek sikerült a hegyekbe menekülnie. Később visszatérve ők alapították a tó partján Nezsidert (Neusiedl am See).

 

 

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek