Hamarosan ismét átrobog az országon a híres Orient Express

Több százan voltak kíváncsiak a világ egyik leghíresebb vonatára, a Venice Simplon-Orient-Expressre, amely múlt vasárnap délután négy óra után néhány perccel haladt át a békéscsabai vasútállomáson. A szerelvény Párizsból indult és Isztambul a végállomása. A vonat előreláthatólag szeptember 4-én, hétfőn 7 óra 21 perckor érinti majd újra Békéscsabát – írja a beol.hu.

A luxust képviselő vonat, amelyen Agatha Christie maga is utazott egyszerForrás: Shutterstock

Az expressz egyébként az előzetes várakozások helyett vasárnap nem 14.31-kor, hanem mintegy másfél órával később érkezett Békéscsabára, és talán éppen emiatt nem állt meg, hanem csak áthaladt a vasútállomáson. Úgy tudni, a vonat sehol nem állt meg, például Szolnokon is csak átrobogott. 

A híres vonatról és történtéről mi is megemlékeztünk. Az első nemzetközi luxusvonat, a "királyok vonata, a vonatok királya" ugyanis 1883. június 5-én, azaz éppen 140 éve indult útjára. A luxusvonat Nyugat-Európát Kelet-Európával összekötő vasútvonalakon szállította az utasokat a 19-20. században, és jelenleg is közlekedik London és Velence között, hamarosan már az eredeti útvonalon, Párizs és Isztambul között is utazhatunk rendszeresen a felújított kocsikban.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek