A 18 év alattiak ingyen vehetnek részt a Magyarország és Szlovákia közötti futóversenyen

Szeptember 2-án harmadik alkalommal rendezik meg a Dunakanyarban a Duplakanyar Futóversenyt. A futam áthalad többek között a Magyarországot és Szlovákiát összekötő új Helemba-Ipolydamásd közúti Garam hídon és a Mária Valéria-hídon, valamint a DMRV Zrt. Duna alatt átvezető közműalagútján is – közölte az MTI. 

Az indulók három táv közül választhatnakForrás: Facebook/Duplakanyar

A futók a verseny során a Duna alatt, mellett és fölött, valamint a Dunakanyar legszebb történelmi-szakrális helyszínein egyaránt elhaladnak.

A táv teljesítése közben látható lesz többek között az esztergomi bazilika, a hazánkat Szlovákiával összekötő párkányi Duna-híd, a Börzsöny panorámája, valamint a visegrádi Fellegvár is – olvasható a közleményben.

A verseny célja minden évben bemutatni a tájegység és az érintett felvidéki területek lenyűgöző panorámáját.

A Duplakanyar a szervezők reményei szerint sokakat inspirálhat a táv megtételére. Közösségépítő célzattal az érintett települések is bekapcsolódnak a rendezvény lebonyolításába, megvalósítva így a Dunakanyar összefogását.

Az indulók három táv közül választhatnak, az egyéni nevezés mellett a hosszú távon lehetőség van csapatok részvételére is. A rövid táv 5 kilométer, valamint 12 kilométer, a hosszú táv pedig 62 kilométer, amely áthalad Szlovákián, a Duna bal és jobb partján. Mindhárom távot teljesítők áthaladhatnak a DMRV Zrt. 550 méter hosszú közműalagútján Nagymarosnál, valamint Visegrádnál.

A Duplakanyar Futóverseny távjait teljesítő egyének, csapatok és családok egyaránt ajándékkal térhetnek haza. Idén először a 18 év alatti nevezők ingyenesen vehetnek részt a versenyen. Bővebb információk a programról a www.aktivdunakanyar.hu weboldalon találhatók. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek