Éjszakai teljesítménytúrával készül a Gyermekvasút az ünnepi hétvégén

A Gyermekvasút Múzeumáért Egyesület idén is megrendezi a hagyományos 20 kilométeres éjszakai teljesítménytúrát augusztus 19-én szombaton, Hűvösvölgyben a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton. Az ünnepi hétvégén nosztalgiavonatokkal is várják a kisvasutazni indulókat – adta hírül az MTI.

Az éjszakai túrára a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthon előtt lehet nevezniForrás: Gyermekvasút/Gulyás Attila

A MÁV Zrt. közleménye szerint az útvonal érinti a Gyermekvasút minden állomását, valamint a környék főbb látványosságait, így például a Nagyrétet, a Makovecz Imre kilátót, a Kaán Károly-kilátót, a budaszentlőrinci pálos kolostor romjait, az Erzsébet-kilátót, a normafai területeket, Makkosmáriát és a Széchenyi-emléket.

Mint írják, a gyalogosan teljesítendő táv húsz kilométer, szintideje hét óra. Nevezni csak a rajtnál, a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthon előtt lehet, szombaton 19 és 21 óra között. A túra résztvevői éjszakai különvonattal térhetnek vissza a célból, Széchenyihegy állomásról Hűvösvölgybe.

A túra célja a Budai-hegységen belül a Gyermekvasút, valamint a környékén lévő kirándulóhelyek és nevezetességek megismertetése/népszerűsítése, a fizikai állóképesség fejlesztése, valamint a figyelem felhívása a környezet védelmének fontosságára. A Gyermekvasút nyomában teljesítménytúra több turistaegyesület éves programjában szereplő, pontszerző rendezvény, a TTT Budapest Kupa része. Minden évben március 15-én nappal, augusztus 19-én pedig éjszaka rendezik meg. A programról bővebb információ a Gyermekvasút oldalán található.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek