Most hétvégén bárki bepillanthat a Gyermekvasút kulisszái mögé

Nyílt napot tart a Gyermekvasút január 30-án vasárnap a Széchenyihegyi végállomáson, az érdeklődőket vasárnap 10 és 16 óra között színes programokkal várják - olvasható a gyermekvasut.hu oldalán.

A gyermekvasútForrás: MÁV

A nyílt napon a gyerekek kipróbálhatják a Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit, nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit.

A Gyermekvasút a nyílt napon több érdekes programmal várja a családokatForrás: MÁV

A nyílt napra járműbemutatóval is készülnek a látogatóknak, kívül-belül megtekinthető lesz egy kiállított gőzmozdony, a vasútrajongók felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra és a lillafüredi motorkocsira is. Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek majd Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között, és napközben többször indulnak a nosztalgiavonatok is. A helyszínen kizárólag készpénzes fizetés lehetséges és 6 éves kor felett kötelező a szájmaszk viselése.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek