Szalmából épít álomotthont magának a 22 éves magyar fiú

Még csak 22 éves, de nem a bulik és a szórakozás érdekli, már félig kész saját háza, amit szalmabálákból épített magának, nagyrészt egyedül. Bódis Belián nem mindennapi története az egész országot bejárta már.

Bódis Belián két éve kezdte építeni saját házát szalmabálákbólForrás: SONLINE

Belián még 2018-ban társult barátjához, Tuboly Jánoshoz, hogy továbbvigyék egykori mentoruk tudását. Ahogy ő fogalmaz, bármilyen könnyűszerkezetes fa vázra épülő, szalmabálával kitöltött falazatú épületet képesek akár egy hónap alatt megépíteni. Egy ideje Somogyban dolgoznak, de tudományukkal bejárták az egész országot, és Pilistől a Balaton-Felvidéken át Kőszegig találkozhatunk építményeikkel. Belián a munka mellett saját házát is építi szabadidejében szalmabálákból Visnyeszéplakon – írja a Sonline.

A fa szerkezetet és a tetőt kalákában segítettek neki egy hét alatt felállítani. A szalmabálákat is együtt helyezték el falként a szerkezetben, a deszkázást viszont már szinte saját kezűleg készítette. A ház kívülről vakolatot, belülről vályogtégla, vagy égetett tégla falazatot kap, ettől lesz meg az a tömeg, ami szükséges a rendszer működéséhez.

Belián elmondása szerint a szalmabála nagyon jól hőszigetel, a falazat 50 centis lesz a végére, ami bőven megfelel a mai energetikai követelményeknek. Lényegében egy természetközeli építkezési mód, aminek sok formája van. A különleges szalmaház ára a saját szaktudásának köszönhetően szinte alapanyagárban lesz, és reméli, hogy az anyagköltsége 7–8 millió forint között megáll.

A szalma gyúlékony, nem?

A szalmára egyből sokan arra asszociálnak, hogy gyúlékony. Belián szerint ez az építkezési mód minden szempontból biztonságos, hiszen a szalmabála, éppen a tömörsége miatt nem kap túl könnyen lángra. "A szalmaszálak valóban gyúlékonyak, ám mivel tömörített bálában vannak, az oxigénhiány miatt nem tud égni. Átizzani szépen lassan tud, ám mi ezt megakadályozzuk a vakolással, méghozzá agyagtapasztással, ami légmentesen lezárja a szalmabálákat és ezáltal a hő nem tud bejutni a szalmához és nem tud meggyulladni. A tűzbiztonságával kapcsolatosan komoly teszteket végeztek többször is." – mondta a 22 éves fiú. 

Bódis Belián szalmaházáról még többet a sonline.hu oldalán olvashatsz. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek