Szabad szemmel is látható bolygórandevú lesz a hét második felében

Három hétnyi szünet után a Hold és a Vénusz ismét megközelítik egymást, a Jupiter pedig már rohamlépetekkel halad a horizont felé. Az Uránusz azonban gondoskodik róla, hogy a Vénusz most se maradjon bolygókísérő nélkül.

A bolygók márciusban szabad szemmel is láthatóak lesznek - a kép illusztrációForrás: Pixabay/BlenderTimer

Március 23-án késő délután, illetve kora este szép füzérben áll majd előttünk a Jupiter–Hold–Vénusz–Uránusz kvartett, ráadásul a Hold csak vékony és szépséges sarlóját mutatja majd felénk. Március 23-án és 24-én az éjszakai égbolt három legfényesebb égiteste, a Hold, az Esthajnalcsillag és a Jupiter formáz látványos, és szabad szemmel is könnyen megtalálható együttállást az égen. A tavaszi esti ég különösen kedvező a holdsarló megfigyelésére.

A Jupiter még mindig megfigyelhető lesz március 24-én, ám egy újabb tyúklépéssel közelebb kerül a Naphoz, láthatósága emiatt enyhén romlik. A Hold, a Vénusz és az Uránusz azonban egy klubba tömörülnek, a Hold előzni kezd és a Vénusz, valamint az Uránusz közé ér.

A Hold 24-én továbbra is vékony sarlónak látszik még. 19 óra után szabad szemmel is látványosan felsejlik a hamuszürke fény, a Hold megvilágítatlan oldalának halvány derengése, mely ezen a napon a legfényesebb, leglátványosabb. Egy kézitávcsővel még a holdtengerek is láthatók lesznek a megvilágítatlan oldalon, sőt, ha szerencsénk van, a sarló északi vagy déli csúcsánál apró természetes világítótornyokat, a fényes felszíntől leszakadt, sötét oldalon kiálló krátercsúcsokat is láthatunk!

A Vénuszt kész ajándék lesz ilyen magasan és már sötétben megfigyelni. Az a tény, hogy a Holdat még mindig csak takarékosan világítja meg a Nap, lehetővé teszi majd az Uránusz észlelését is, de ekkor legalább egy kézitávcsőre szükségünk lesz, hogy megpillanthassuk a holdsarló fölött 3 fokkal járó zöldes bolygót – olvasható a Svábhegyi Csillagviszgáló weboldalán.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek