Veszprém bekerült Európa 10 legjobb úti célja közé

Veszprém az előkelő 7. helyezést nyerte el Európa vezető utazási portálja, a European Best Destinations (EBD) 2023 versenyében, és első helyen szerepel a kontinens legjobb családbarát városi desztinációi között. 

VeszprémForrás: Shutterstock

2009 óta minden évben megméretteti magát Európa 20 turisztikai desztinációja a European Best Destination közönségszavazáson, hogy a utazók véleményére bízva magukat kiderítsék, melyik város érdemes a „legjobb úti cél" címre. A versenyen 2019-ben Budapest, 2020-ban pedig Hévíz képviselte hazánkat.

Veszprém 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa, emellett most már az egyik legjobb európai úti cél címet is viselheti. Az EDB honlapja kiemeli a Bakony hegység erdős lejtői és a Balaton északi partja közé ékelődő város „ritka és egyedi természeti és környezeti értékeit", valamint a „vonzó városképet".

Veszprém történelmi központjaForrás: mehdi33300/Shutterstock

Említést tesz arról, hogy a város ezer éve a kultúrák találkozóhelye. Ezen kívül az EDB szerint élénk kulturális élete, a kortárs művészeti galériák váltakozó kiállításai, zenei fesztiváljai miatt is érdemes felkeresni a várost. A színvonalas gasztronómiai szolgáltatásokat is megemlítik, a hangulatos kávézókat és cukrászdákat, bisztrókat és éttermeket. Családbarát programnak pedig a veszprémi állatkertet javasolják.

A Királynék városa évről évre kínál valami újat; a látogatók mindig találnak felfedezni való újdonságokat." – írják.

VeszprémForrás: Shutterstock

A jeles versenyben már a részvétel is nagy jelentőségű Veszprém számára, hiszen olyan népszerű desztinációkkal szállt ringbe, mint London, Bécs, Athén, Koppenhága és Prága, írja a veszrpémi tourinform sajtóközleménye.

A február 10-én lezárult szavazás során több mint 700 ezer szavazat érkezett, 178 országból, Európa legjobb úti céljaira. Veszprémre a hazai voksokon túl sok szavazat érkezett angol, amerikai, francia és ír utazóktól, amely bizonyítja, hogy Veszprém előkelő helyen szerepel e nemzetek turisztikai célpontjai között is.

Az első helyezést egyébként a Varsó nyerte el, a másodikat Athén, a harmadikat pedig Maribor.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek