Átadták az ország első fedett kerékpáros fapályáját Kőbányán

Vasárnap átadták Magyarország első fedett, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által akkreditált kerékpáros fapályáját, a Kőbányai BringArénát, írja az MTI.

Kerékpárosok a Kőbányai BringArénábanForrás: MTI/Lakatos Péter

A fémszerkezetű sátorban helyet kapó létesítmény tervezése 2018 októberében kezdődött, a 200 méteres fapálya szélessége 5,8 méter, futófelülete speciálisan hőkezelt, rétegelt lucfenyő, dőlésszöge az egyenesben 14, a kanyarban 50,3 fok. A 4500 négyzetméteres, 100 fő néző befogadóképességű BringAréna hazai és kisebb nemzetközi kerékpárversenyek rendezésére egyaránt alkalmas, emellett edzéslehetőséget biztosít profi és amatőr kerékpárosoknak, miközben kiemelt szerepe lesz az utánpótlásnevelésben. A 812 millió forintos építési költség állami, szövetségi és önkormányzati támogatásból, valamint a Vuelta Kft. befektetéséből állt össze, a velodromot Szeghi Gábor tervezte.

A célegyenest Szabolcsi Szilviáról nevezték el, aki a 2000-es sydneyi ötkarikás játékokon ötödik lett a 200 méteres repülőversenyben. Az ellenegyenes Somogyi Miklós nevét viseli, ő az 1984-es Los Angeles-i olimpiától kényszerűen távolmaradt szocialista országoknak rendezett Barátság versenyen nyert aranyérmet pontversenyben.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár az átadón kiemelte, hogy hat-hétszáz kilométerre van a következő ilyen pálya, ezért reményeik szerint külföldről is sokan fognak erre járni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek