Fotókon a 70 éve újjáépített és átadott Petőfi híd

Hetven éve, 1952. november 22-én avatták fel az újjáépített Petőfi hidat Budapesten. A történéseken, a híd felépítésétől a felrobbantásáig, majd újjáépítéséig, Fortepan fotók segítségével megyünk végig. Tartsatok velünk!

A híd felépítését Budapest a kiegyezés utáni lendületes fejlődése tette szükségessé. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa már 1906-ban javasolta, hogy a Nagykörút folytatásában - Boráros téri híd néven - épüljön híd a Dunán. A beruházás adminisztratív és pénzügyi okok, majd az első világháború kitörése miatt eltolódott, de a napirendről nem került le.

Villamosmegálló a Boráros térnél, a Petőfi (Horthy Miklós) híd felhajtójának építkezése mellettForrás: Fortepan / Mezey Ferenc

A munkálatok megkezdését végül akkor rendelték el, mikor kiadták az 1930. évi XI. törvénycikket, ami Horthy Miklós kormányzóvá választásának tizedik évfordulóját örökítette meg. A rendelet szerint a hidat fel kell építeni és a kormányzóról kell elnevezni.

Az új híd felépítésére meghirdetett tervpályázatra tíz tervező 17 pályatervet nyújtott be. Ezek közül hármat díjaztak, további hármat megvettek, de végül a minisztérium hídosztályának vezetője, Álgyay-Hubert Pál irányításával készült felsőpályás, rácsos szerkezetű, háromnyílású hídterv megvalósítása mellett döntöttek. A költségek egyharmadát az állam, kétharmadát a főváros viselte, a pénz a Duna-híd alapba került.

A kivitelezést a budai oldalon 1933-ban, a pestin 1934-ben kezdték meg a mélyépítési munkálatokkal. Hazánkban ekkor alkalmaztak először nagyméretű vasbeton keszont (túlnyomásos légterű, alul nyitott süllyesztőszekrényt) a parti pilléreknél. Az acélszerkezet gyártását, a vasszerkezet szerelését és fedőmázolását a MÁVAG végezte, a híd kivitelezési munkáit Kováts Alajos építőmérnök irányította, a szerelési munka 1936-ban fejeződött be.

Kilátás a Gellérthegyről a Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Petőfi (Horthy Miklós) híd felé (1938)Forrás: Fortepan / Zombory György

A különleges karcsúságú, háromnyílásos, négy fő tartószerkezetű híd 112, 154 és 112 méteres medernyílásokkal hidalta át a Dunát. Hossza a feljárókkal együtt 514 méter, teljes szélessége 22,7 méter volt, ebből 15,7 méter a fakocka burkolatú kocsipálya, két villamosvágánnyal a közepén. Ezt oldalról két 3,5-3,5 méter széles járda fogta közre, amiből 1-1 méter kerékpárút volt.

A híd budai hídfője 1940-ben, a Haditengerészeti Hősi EmlékművelForrás: Fortepan / Kellner Ludwig

A villamos felsővezetékek és az úttest fölé függesztett izzólámpatestek közös tartóoszlopait a járdaszegélyek mellett helyezték el. A próbaterhelést 1937 augusztusában tartották, az átadásra 1937. szeptember 12-én került sor. A Horthy Miklós híd és tartozékainak építése az ellenőrzési költségekkel együtt kereken tízmillió pengőbe került.

Ostrom alatt

A második világháború végén, Budapest ostroma alatt, 1945. január 14-én a visszavonuló németek felrobbantották a hidat. A szovjet hadsereg egy ideiglenes hadihidat emelt a hídroncsra, az 1945. április 5-én átadott szükséghídon vezetett át az a gázcső, amely a pesti oldal gázellátását biztosította. Az anyag visszanyerése és az árvízveszély csökkentése érdekében a hídroncsokat 1946-ban kiemelték és a partokon létrehozott hídműhelyek területén helyezték el.

Kilátás Lágymányos és a Petőfi (Horthy Miklós) híd felé, a felvétel a Ferencváros ipartelepek bombázása idején készültForrás: Fortepan / Fortepan

A helyreállítási munkálatokhoz 1951-ben fogott hozzá a MÁVAG. Az alépítményekben a robbantás során nem esett lényeges kár, csupán a pillérek felső részeit kellett pótolni és kijavítani, az acélszerkezet mintegy felét kellett újra legyártani.

Látkép a ferencvárosi Duna-partról a belváros felé, előtérben a felrobbantott Petőfi (Horthy Miklós) hídForrás: Fortepan / Fortepan

A híd újjáépítését az első 40 méteres szakasz kivételével szabad szereléssel, a híd két oldalán elhelyezett, egyenként 100 tonnás úszódaruval végezték el. A parti műhelyben elkészített elemeket a parton álló portáldaruk segítségével dereglyékre helyezték, és így szállították a darukhoz. 1951 végére elkészült a pesti oldal 112 méteres nyílása és a középső nyílás mintegy 50 méteres, konzolként közép felé meredő darabja.

A Petőfi híd újjáépítése, az acélszerkezet szerelése a pesti hídfőnél (1951)Forrás: Fortepan / Bujdosó Géza

1952 közepére kész lett a híd teljes acélszerkezetének szerelése, az év vége előtt a vasbeton pályalemez és az útburkolat is elkészült. A híd újjáépítésének terveit a Sávoly Pál és Faber Gusztáv készítette.

Az új híd

Az új átkelő a réginél szélesebb, mégis könnyebb lett, az újjáépítés során 500 tonna acélanyagot takarítottak meg. Az úttestet 18 méterre, a kerékpárúttal ellátott járdákat 3,8 méterre szélesítették, a teljes szélesség 25,6 méterre módosult.

Petőfi híd pesti hídfő, mellette az Elevátor-ház romjai (1953)Forrás: Fortepan / UVATERV

A villamos sineknél a vágánytávolság 3,4 m volt, ami egy ideig szükségből a nagyvasúti forgalom áthaladását is biztosította. Az úttest fölé fénycsöves világítótesteket függesztettek a régi izzólámpák helyébe. A Petőfi Sándorról elnevezett hidat 1952. november 22-én avatták fel, s három nappal később nyitották meg a forgalom előtt, Budapesten ez volt a hetedik hídavatás a háború után.

Kilátás a Szabadság híd és a Közraktárak felé, jobbra a Petőfi híd (1955)Forrás: Fortepan / Heinzely Béla

Az utolsó, 1996-os komolyabb felújítás során kicserélték a budai pillér saruit, átépítették a villamospályát, amelyről leterelték a közúti járműveket, a híd így ismét kétszer kétsávos lett. A 2010-ben végzett fővizsgálat szerint a Petőfi híd felújításra szorul, mert jelentősek a korróziós károsodások, a csapadékvíz-elvezetés tönkrement, 2016-ban tégla méretű kő- és vasbetondarabok, meglazult útburkolati elemek hullottak a hídról a budai alsó rakpartra.

Utoljára 2013 augusztusában végeztek javításokat a hídon, a nagykörúti villamosvágányok felújításakor. Alapos felújításra a tervek szerint csak a Lánchíd rekonstrukciójának befejezése, tehát 2023 után van lehetőség.

Forrás: MTVA Sajtóarchívumának anyaga

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek