Részleges napfogyatkozásra csodálkozhatunk rá a Zselici Csillagparkban

Bár a jelenség nem lesz olyan látványos, mint az 1999-es teljes napfogyatkozás, de pár nap múlva, október 25-én 11 és 14 óra között részleges napfogyatkozást figyelhetünk meg derült időben. Ehhez kapcsolódva a Zselici Csillagparkban a jelenséghez kapcsolódóan 11 és 13:30 között, a Csillagvizsgáló előtti téren bemutatókat is tartanak.

A Zselici CsillagparkForrás: SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.

Amint a Csillagpark közleméynében írták, égi kísérőnk, a Hold, Föld körüli pályáján keringve részben eltakarja a Nap korongját. A három égitest, a Nap, a Hold és a Föld, majdnem pontosan egy vonalban helyezkednek majd el. Ugyan a Hold jóval kisebb, mint a Nap, viszont jóval közelebb van hozzánk – így esetenként akár az egész Napkorongot el tudja takarni egy rövid időre.

Kedden a maximum pillanatában a Nap negyedét, 28%-át fedi el a Hold. A jelenséget Európa nagy részéről, Észak-Afrikából, a Közel-Keletről és Ázsia nyugati részéről is meg lehet figyelni. Itthon a jelenség negyed tizenkettő körül kezdődik és fél kettőig tart. A maximum fél egy előtt néhány perccel következik be.

A következő teljes napfogyatkozásra itthon 2081-ig kell várnunk.

Ne felejtsük, hogy a fénylő Napkorongba nem szabad nézni a fogyatkozás idején, mert akár vakságot is okozhat. Védőszemüveg híján még szóba jöhet a hegesztőüveg (12-es vagy sötétebb), illetve a Nap képének kivetítése távcső vagy lyukkamera segítségével.  A Zselici Csillagparkon kívül az ország számos helyszínén tartanak csillagászati bemutatót az esemény idején - írták a Turizmus.com oldalán.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek