Megreptették a kupolát - Újabb lépés az esztergomi bazilika felújításában

Az esztergomi bazilika felújításának 3. ütemében járunk, ebben a részben végzik el a déli torony teljes, külső belső felújítását, valamint a bazilika nagyobbik, a toronyban lévő harangjának restaurálását. A munkák során szeptember 19-én le is emelték a főszékesegyház déli tornyának kupoláját, amint a képek is mutatják.

A helyszínen végzik majd a restaurálástForrás: MTI/Bodnár Boglárka

Németh Tamás, a székesegyház felújítását vezető építész az MTI-nek elmondta: a felújítássorozat 5 ütemben tart, és a szakemberek azért döntöttek most úgy, hogy leemelik a tetőszerkezet, mert enélkül csak úgy tudták volna kiemelni a harangot, hogy roncsolódik a torony falszerkezete, amit viszont senki nem akart. Ezek után, a harangot szeptember 21-én reggel emelik majd ki.

Érdekesség még, hogy a kupolát nem szállítják el, a bazilika mellett, a földön restaurálják. A restaurátori dokumentáció és az engedélyeztetés után, várhatóan egy hónap múlva kezdődik az acél tartószerkezet felújítása és a rézlemez cseréje, amit így a járókelők is követhetnek majd az erre a célra emelt dobogóról.

A kupola levételéhez hazánk egyik legnagyobb daruját használták, amely 75 méter magasra nyúlt fel, hogy leemelje a tetőszerkezetet, melynek legmagasabb pontja - a keresztje - csaknem 60 méter magasan helyezkedett el.

Hazánk legmagasabb daruját használták a leemeléshezForrás: MTI/Bodnár Boglárka

A vezető építész elmondása szerint azzal, hogy levették a tetőszerkezetet, lehetővé vált a jelenlegi, "toldozott-foldozott" és mindössze két harang fogadására alkalmas harangszék megújítása is. A munkálatok után a harangokat tartó szerkezet akár - az ekkora templomoknál szokásos - 5-6 harangot is képes lesz hordozni - mondta. Új harangokat ugyan nem kap a bazilika, de megteremtik a későbbi bővítés lehetőségét. A bazilika várhatóan 2024 tavaszára készül el.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek