Megannyi új élménnyel várja a látogatókat Szeged ezen a hétvégén

Érdemes lesz a következő napokban, hónapokban Magyarország harmadik legnépesebb településére, Szegedre látogatni, ahol rengeteg újdonsággal találkozhatunk és felejthetetlen élményekben lehet részünk. A kultúrális örökségek mellett gasztronómiai, növényekkel teli és állati jó programokkal is várják az érdeklődőket. Összegyűjtöttük a legérdekesebbeket.

Nemzetközi Tiszai Halfesztivál

Ha Szeged, akkor egyből a hamisíthatatlan és ínyenc halászlé jut eszünkbe. Idén 25. alkalommal szervezik meg szeptember 2-4. között a hatalmas népszerűségnek örvendő Nemzetközi Tiszai Halfesztivált a rakparton, ami három napra a kézművesek, sörfőzők, borászok, halászcsárdák és fesztivállátogatók találkozóhelyévé válik. A finom ételek mellett koncertek, SUP és sárkányhajó versenyek és utcabál is várja a látogatókat. Íme, egy kis ízelítő egy kis ízelítő a 2017-es Halfesztiválról, hogy átérezhessük az ottani hangulatot. 

Szintén ezen a szombaton (szeptember 3) rendezik meg a 7. Pizza Monkey Rotary Jótékonysági Gumikacsa Versenyt. 

A gumikacsák versenyre készen állnak a TiszánForrás: Facebook/ Rotary Kacsaverseny

Idén is ötezer sárga gumikacsa úszik majd a Tiszán, a vetélkedő délután 2 órakor indul, az első 150 kacsa tulajdonosa pedig értékes nyereményeket kap.

Szurikátaszemle, kubai papagájles és viperanap a Szegedi Vadasparkban

Augusztus elején két cuki szurikátakölyök született a Szegedi Vadasparkban. A szurikáta-bébik egyre többet bújnak elő az üregrendszer bejáratánál a látogatók legnagyobb örömére.

Az újszülött szurikátakölykök egyre bátrabbak és a látogatók kedvenceiForrás: Facebook/Szegedi Vadaspark

A nyár elején pedig két kubai amazon papagáj kelt ki tojásából, és a napokban kezdtek el kijárni a költőodújukból, így már a látogatók is megleshetik őket. A kubai amazonpapagáj például kifejezetten állatkerti ritkaságnak számít, az európai állatkertekben mindössze 50-60 egyedét tartják, közülük egy költőpár évek óta Szegeden él.
Két év kihagyás után szeptember első szombatján rákosi viperanapot tartanak a Vadasparkban. A látogatók egész közelről láthatják hazánk legveszélyeztetettebb hüllőjét, és vipera-vizsgálaton is részt vehetnek.

100 éves a Szegedi Fűvészkert

Idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját az ország egyik legnagyobb botanikus kertje, a Szegedi Tudományegyetemhez tartozó fűvészkert. A jubileumi esemény alkalmából havonta rendeznek érdekes és látványos programokat, ahol a látogatók több, mint 6000 növény fajtában gyönyörködhetnek.

A Szegedi Fűvészkert különleges színes növényeket és ritka lepkéket rejtForrás: Facebook/Szegedi Tudományegyetem Füvészkert

A növényrajongók az üvegházban egzotikus virágokkal, banánfákkal, orchideákkal, és különféle húsevő növényekkel ismerkedhetnek meg, valamint megtekinthetik a rózsa- és lepkekertet, a páfrányházat és a kaktuszkiállítást is. Aki megtalálta kedvenc növényét, azt akár jelképes összegért örökbe is fogadhatja. 

Süti Séta a belvárosban

Szegeden minden hónapban szerveznek "Süti Sétát" melynek során a résztvevők hajdani és mai neves cukrászmesterek és édességkereskedők nyomába erednek és finomabbnál-finomabb süteményeket kóstolhatnak. A kétórás séta során kiderül, hogy melyik cukrászdában kínálták először a kávé mellé az omlós szegedi kiflit, és hogy kinek az üzlete volt a századforduló legnépszerűbb fényűzési helye, a „szegedi Gerbaud". 

A 2022-es díjnyertes "Nagyi kedvence" tortát Szegeden készítettékForrás: Facebook/Virág Cukrászda

A vezetett programon kívül is érdemes ellátogatni a híres Virág Cukrászdába, ahol megkóstolhatjuk az idei és a korábbi évek díjnyertes "Ország Tortáit" is. A 2022-es "Nagyi kedvence" díjnyertes cukormentes tortát szegedi cukrászok alkották. Gyuris László és Reisinger Ferenc a Virág cukrászda cukrászmesterei a kókusz és mandulalisztból készült piskótát, lágy mascarpone mousse-al, savanykás málnavelővel, fehércsokis pisztácia ropogós réteggel kiegészítve nyerték el a zsűri tetszését.

(Felhasznált források: szegedtourism.hu, delmagyar.hu, fuveszkert.u-szeged.hu, zooszeged.hu, a  címlapkép forrása: Shutterstock/ZGPhotography)

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek