Ezen az 5 helyszínen libegőzhetünk a Libegők Éjszakáján

Immár hatodik alkalommal, idén július 16-án, szombaton rendezik meg a Libegők Éjszakáját, aminek keretein belül öt helyszínen gyönyörködhetünk hazánk legszebb tájegységeiben – olvasható a Funzine oldalán. 

A nemrégiben felújított Zugligeti Libegő vonalán július 16-án 19 órától éjjel 1 óráig szállítják majd az utasokat. Az elővételes retúrjegyek nyitvatartási időben már megvásárolhatók a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban. Fontos tudnivaló viszont, hogy a múzeum hétfőnként zárva tart.

A Libegők Éjszakája 6.alkalommal kerül megrendezésreForrás: Facebook/BKV Zrt.

Ezen kívül a Budai-hegység mellett további négy helyszínen, Mátraszentistvánon és Sástón, valamint a Bükkben és a Bakonyban is várják az éjjeli libegőzésre vágyó látogatókat.

A Libegők Éjszakájának további helyszínei

Sípark – Mátraszentistván
KalandHegy – Eplény
Libegőpark – Lillafüred
Oxygén Adrenalin Park – Sástó

A naplementében gyönyörködhetünk a Libegők ÉjszakájánForrás: Facebook/Sástó Hotel

Emellett a Zemplén Kalandpark is csatlakozott a kezdeményezéshez, annyi különbséggel, hogy mivel az itt található libegő jelenleg átépítés alatt áll, ezért a rendezvény napján éjszakai bobozásra invitálják az érdeklődőket. A legtöbb helyszínen további izgalmas programok várják a látogatókat. Bővebb információk a szervezők honlapján érhető el.

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek