Egyéjszakás kalandok Visegrád látnivalói között

Aki szereti a hegyeket, az erdőt, a folyópartok közvetlen közelségét, de nem szívesen autózik fél napon át, annak Visegrád valószínűleg már fogalom. Mi is megközelítettük már minden közlekedési eszközön, bár a hajós kirándulás az egyik kedvencünk. De több napot eddig még nem maradtunk. A látnivalókat mindig egy napba sűrítettük. Legutóbb azonban megengedtünk magunknak egy gyerekek nélküli egyéjszakás kalandot a Dunakanyarban. 

Hazánk egyik legkisebb, de annál izgalmasabb programokat kínáló városában megelevenedik a középkor, a kultúra és a kalandok. Bár Visegrád állandó lakossága alig haladja meg az 1800 főt, évente mégis közel 1 millióan látogatnak el ide. Már csak azért is, hogy részesei legyenek a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékoknak, mely Európa egyik legnagyobb középkori fesztiválja. A hatalmas forgatagot idén július 8-9-10-én rendezik meg.

A Királyi Palotában felfedezhetjük a magyar reneszánsztForrás: Zdenek Matyas Photography / Shutterstock

De míg eljön a fesztivál ideje addig is találni a vidéken aktív programokat, ilyen például a téli-nyári bobpálya, a Canopy Fun és kalandpark, a gyönyörű visegrádi pisztrángos tavak, és a vezetett SUP túrák is, csak hogy párat említsünk.

Visegrád  panorámája megér több kirándulást isForrás: Airpixel - Drone imagery/Shutterstock

A mi szívünk csücske azonban a túrázás, amihez a Dunakanyar szívében fekvő település páratlan lehetőségeket kínál. A túraútvonalak szinte a szállodák bejáratától indulnak és néhány méter megtétele után máris gyönyörködhetünk a hegyek és a Duna csodálatos látványában. Az olyan tanösvények, mint a Spartacus-ösvény és a Prédikálószék kilátója szintén rengeteg túrázót vonzanak. 

Patak Park Hotel az erdő szélén.Forrás: patakparkhotel.hu

És ha már a szállás is szóba jött, első egyéjszakás kalanduk helyszíne a Patak Park Hotel volt, amit konkrétan felnőttbarát jelzővel hirdetnek. Átgondolt, letisztult hangulatú szállásként ismertük meg, ami pont beleillik a zöld erdei környezetbe. És ami még dob egyet a légkörön, az a megnyugtató patakcsobogás, ami körülöleli az egész épületet.

Erdőre néző privát jakuzzi élmény.Forrás: https://patakhotel-visegrad.hu/

Az erkélyeről, ahol bizony egy kényelmes jakuzzi várt ránk a szemközti hegyet láttuk, csupalomb fákkal, mögöttünk pedig a Pilis a kanyargós turistautakkal. Minden igényt kielégítő, remek ár-érték arányú hely volt, ahol konkrétan egyéjszakás csomagokat is kérhetünk.

Palota és termál 

A Királyi Palota kihagyhatatlan látnivaló, ha Visegrádra érkezünk. Itt körbe vesz bennünket a magyar aranykor, amit meg is érezhetünk, ha bebarangoljuk a palotát. Állandó kiállításait, az Anjou-kori kőtárat,
A Visegrádi Királyi Palota történetét, a Zsigmond-kori szobát, a Királyi konyhát és a Corvin lakosztályt tárlatvezetésekkel is végigjárhatujuk. A vetítéseknek és interaktív kiegészítéseknek köszönhetően akár egy tartalmas fél napot is eltölthetünk itt, a közel 700 esztendős falak között.

A palota március 1. és október 31. között hétfőnként zárva tart, de keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között várja a látogatókat. A felnőtt belépők ára 1400 forint, a kedvezményes jegyek pedig 700 forintba kerülnek. 6 év alatt és 70 év fölött, illetve a magyar állam nemzeti ünnepein a belépés ingyenes - olvasható a visitvisegrad.hu oldalon.

A település szélén találjuk a vidék másik leglátogatottabb komplexumát, a Thermal Hotel Visegrádot, ami egy luxuskategóriájú wellness szálloda, remek belétéri és külső medencékkel.

Thermal Hotel VisegrádForrás: https://thv.hu/galeria

Fekvésének köszönhetően pazar kilátásban lehet részünk, ha itt szállunk meg. A jól felszerelt wellness részlegen feltöltődhetünk, a kültéri medencéből pedig ráláthatunk a lassan hullámzó Dunára, a pilisi hegyvonulatokra, részben kémlelhetjük a Börzsönyt is, miközben kék az ég felettünk, és a kezünkben egy pohár pezsgő buborékozik.

Hűsöljünk a Thermal teraszonForrás: https://thv.hu/galeria

Ezt a természeti kincsekben bövölködő életteret, a történelmi városokat, a gyönyörű panorámát sosem lehet megunni. Visegrádon a Dunakanyar szívében, az időjárástól függetlenül mindig találni valami jó programot, mint például amilyen a Múzeumok Éjszakája is lesz június 25-én. 

A várban közel hozzák hozzánk a történelmetForrás: Cserháti Szilvia/Travelo

Visegrádon ezen a napon a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma testközelbe hozza majd a történelmet. Napközben látogatást tehetünk a Királyi Palota és a Salamon-torony állandó kiállításaiban, hangulatos tereiben, valamint a palota reneszánsz kertjében, este pedig Tar Lőrinc pokoljárását kísérhetjük végig egy sokszínű történelmi színjáték keretében rendhagyó tárlatvezetéssel, előadásokkal, élőzenével és tűzzel.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek