Készül Magyarország első kerékpáros Duna-hídja

A Dunabogdány és Kisoroszi közötti kerékpáros Duna-ág híd projekt megkapta az építési engedélyt – olvasható a Magyar Építők oldalán. 

A Speciálterv mérnökei egy önmagába horgonyzott függőhidat álmodtak meg, illeszkedve a helyszín kihívásaihoz. A korábbi tanulmánytervek több helyszínen vizsgálták a legkisebb környezeti zavarással járó hídszerkezet és keresztezés lehetőségét. Az érintett településekkel, valamint a környezetvédelmi és vízügyi szakemberekkel történő egyeztetések eredményeként a kisoroszi oldalon a Hajós utca nyomvonalán haladó, míg a dunabogdányi oldalon a vízmű területének felhasználásával kialakított hídfőbe csatlakozó nyomvonalat választották ki.

Elkészült a híd látványterveForrás: Speciálterv Kft.

Az út a nyugati oldalon a Duna-parton halad, látványos szakaszát képezve az – Atlanti-óceán francia partjait a Fekete-tenger romániai részével összekötő – EuroVelo 6 kerékpáros útnak. A csatlakozó útszakaszok tervezésénél a meglévő természeti értékek megőrzésére kiemelt figyelmet fordítottak.

Pál Gábor, a híd tervezője elmondta, e hídszerkezet egy ritka csoport tagja a függőhidakon belül. A klasszikus függőhíd főkábelei egy – a híd mögött található lehorgonyzó – tömbbe vannak bekötve. Ilyen szerkezet az Erzsébet híd vagy a márciusban átadott, világrekordernek számító, törökországi 1915 Çanakkale híd. Ezzel szemben az önmagába horgonyzott függőhíd esetében a főkábel a hídpályát alkotó főtartóba van bekötve. A híd látszólag azonos megjelenésű a klasszikus függőhíddal, azonban a kialakításnak számos előnye van. A legfontosabb, hogy elkerülhető a lehorgonyzó tömb, mely a híd alépítményeinek mennyiségeit és így a költségeit is jelentősen csökkenti. A helyszínen továbbá kiemelt előnyként jelentkezik, hogy a kisebb alépítmény kisebb környezeti zavarással jár.

A hídon biciklizni és a pihenőpontokon szelfizni is lehet majd

A kép illusztráció
Forrás: Shutterstock/DisobeyArt

Funkcionális extraként a hídon pihenőpontokan alakítanak ki, ahol gyönyörkodhetünk a hídszerkezetben és a természetben, emellett selfie-pont-ként is használható – tette hozzá a tervező. Jelenleg a híd kiviteli tervein dolgoznak, ezek befejezésével zárul le a tervezési fázis.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek