Mostantól milliárdos bicikliúton kerekezhetünk a Karancs-völgyi falvak között

A Karancs-völgyi falvakat összekötő bicikliutat, mely 1 milliárd 322 millió forint támogatással valósult meg, egy valóravált álomnak nevezte Sulyok Oszkár Jánosné, Karancsalja polgármestere, mivel az út három községet is összeköt a Karancs lábánál. 

Forrás: Révész Máriusz / Facebook.com

A 11,3 kilométer hosszú útvonal Karancsalját, Karancslapujtőt és Karancskeszit köti össze. Amint a polgármester az átadón elmondta, "a Karancs-völgyi községekben a főút egyik oldalán sem volt járda. A megnövekedett gépjárműforgalom miatt azonban olyan mértékben balesetveszélyessé vált már a közlekedés ezeken a településeken, hogy a polgármesterekkel eldöntöttük, belevágunk a kerékpárút megépítésébe, hiszen erre volt pályázati lehetőségünk."

A Nool cikkében ovasható még, hogy a pályázatot 2016 júliusában nyújtották be, a támogatási szerződést 2017 szeptemberében írták alá, az építési engedély pedig 2018 októberében vált jogerőssé. A közbeszerzési eljárás során 2019 júniusában megtörtént a kivitelező kiválasztása. Időközben azonban az építőanyagárak olyan mértékben megemelkedtek, hogy a támogatási összeg nem lett volna elég a kerékpárút kiépítésére, ezért költségnövekmény iránti kérelemhez fordultak az Irányító Hatósághoz.

Ezt követően 2020 nyarán megérkezett a 322 millió forint plusztámogatás, szeptemberben pedig elkezdődtek a munkálatok. Az átadás-átvétel tavaly decemberben történt meg.

A három község összefogásából összesen több mint 11 kilométer hosszú kerékpárút és kerékpárforgalmi létesítmény épült, több mint öt kilométeren pedig járda, így mostantól a gyalogosok is biztonságosabban közlekedhetnek a három falu között. 

A közeljövőben fontos cél, hogy a kerékpárút egészen a régió központjáig, Salgótarjánig fusson. Az ezzel kapcsolatos tervezési munkák pedig már folyamatban vannak - olvasható Révész Máriusz Facebook oldalán.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek