Május elején hétnapos fesztiválra készülnek Veszprémben

A Gizella napok ideje alatt csaknem 20 helyszínen több mint 50 ingyenes program várja majd az érdeklődőket. A városrészek lakói zászlós felvonulással csatlakoznak a programhoz, valamint örökségturisztikai konferenciát is szerveznek a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen. Sőt az újdonságok között gyermekfesztivál is színesíti majd a kínálatot, ahol mások mellett Szalóki Ági és a Kaláka együttes is hallható lesz.

A kép a 2018-as VeszprémFeszt alkalmából készültForrás: © 2011 legjobbpillanat.hu/Takács Enikő & Horváth Ric / Veszprém / Facebook.com

A hagyományos programokat, a Gizella-díjátadót, illetve Pál István Szalonna és bandája ünnepi műsorát, valamint a szentmisét az Óváros téren rendezik majd meg, a május 7-re és 8-ra tervezett népművészeti kirakodóvásárt pedig rendhagyó helyszínen, a posta előtti téren és a Kossuth utcán találják majd meg a fesztiválra látogatók.

Május 2-től 8-ig több könnyűzenei koncertenek is helyet ad a belváros. Az Elefánt, a Carson Coma, a KFT, a Deák Bill Blues Band és a PASO mellett a veszprémi és helyi kötődésű zenekarok is színpadra lépnek: a Vad Fruttik, a Hősök, az LGT Emlékzenekar, az M.C.S. Blues Band, a Swing-Swing együttes és az Improgress is koncertet ad.

Május 7-én és 8-án délután VEB 2023 EKF percek címmel kötetlen beszélgetésekre várják az érdeklődőket a FortunArt udvarba, ahol az idei Magyar Mozgókép Fesztiválról, a Kulthálóról és a Pajta Programról, illetve az Utcakép fejlesztési program sikereiről és kihívásairól is szó esik majd.

A képzőművészeti programoknak a FortunArt udvar ad otthont. Szombaton és vasárnap ezen a helyszínen WAMP Design Vásár, szoborfestés, graffiti és workshop, 3D aszfaltfestés, képzőművészeti performansz, a Művészetek Háza szervezésében szabadtéri festészeti akció és irodalmi piknik, valamint a Nyitott Műterem alkotói várják a látogatókat.

A Gizella Napok alatt, május 7-én veszi kezdetét a GyereKert gyermekfesztivál is, melynek keretében öt napra Gizella királyné udvarává változik a Színházkert. A gyermeknapig tartó programsorozat koncertekkel és meglepetésekkel várja a kisgyermekes családokat. Május 7-én és 8-án, 15-én, 22-én és 29-én a színházkertben megelevenedik a lovarda, a könyvtár, a palotakert, a lovagterem és a trónterem is. Fellép mások mellett a Kaláka, az Apacuka zenekar, a Rutkai Bori banda és Kovácsovics Fruzsina - áll a szervezők által kiadott közleményben.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek