Mostantól biztonságosan kerekezhetünk eme két balatoni település között

Átadták a Felsőörsöt Alsóörssel összekötő, 9 kilométeres bringautat, mely 750 millió forint állami támogatással épült meg, és ezzel újabb fontos beruházást kapott a térség aktív turizmusa – hangzott el a két település közös átadási ceremóniáján. Ezt megelőzően már átadták a Tihany és Örvényes közötti kerékpárutat, és a Balatoni Bringakör korszerűsítése is napirenden van. 

A kép csak illusztrációForrás: Markus Winkler / Pixabay

Az új bringaútról tudni kell, hogy a kerékpárútépítéssel még nincs vége a beruházásnak, ugyanis az út mellett zöldterületeket alakítanak ki, és utcabútorokat is kihelyeznek. A két község belterületi bringaútszakaszai közvilágítást is kapnak, Felsőörsön pedig a forgalmas út melletti járdát is kiszélesítették – írja a Veol.hu összefoglalója.

Az új kerékpárutat a forgalmas főúttól elkülönítve alakították ki, így biztonságosan lehet rajta biciklizni; a helyiek és a kerékpáros turisták Veszprémből egészen a Balatonig eljuthatnak kerékpárral.

Szintén a térség közlekedését érintő hír, hogy 2024 tavaszára minden bizonnyal Balatonfüred forgalomszervezőinek és autósainak álma is megvalósul, a nagy gépjárműforgalmú üdülőhely legforgalmasabb csomópontja ugyanis lámpás, biztonságos körforgalmat kap.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek