Lezárják a hortobágyi kisvasutat és tanösvényt

November elején felújítási munkálatokba kezdtek Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Hortobágy-halastavi bemutatóterületén, melyek várhatóan év végéig tartanak. Ez idő alatt a kisvasút nem működik és a tanösvény sem látogatható – írja a haon.hu.

Már elkezdődtek a felújítási munkálatok a kisvasút nyomvonalánForrás: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság / Facebook.com

"A korszerűsítés során megújul az indító és végállomás épülete. Meghosszabbítjuk a mozdonyszínt, mely a tervek szerint később alkalmas lesz egy új környezetkímélő, négy évszakos mozdony és a jelenleginél nagyobb kapacitású személykocsik fogadására" – tájékoztatta a haon.hu-t Lövei-Kalmár Katalin, az igazgatóság kommunikációért felelős munkatársa.

A pályakarbantartás részeként a vágány szabályozását, a rézsü védelmét és a tápcsatorna provizórium megerősítését is elvégzik, a megállókban pedig felújítják a peronokat a kényelmesebb vendégfogadás érdekében. "Mindezek mellett a partvédelmi munkálatok 1300 folyóméter hosszan a gátak megerősítését szolgálják, melyek a jövő évben további szakaszokon is folytatódnak a biztonságos vonatközlekedés érdekében" – tette hozzá.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek