Négycsillagos szálloda épül Békésszentandráson

Négymilliárd forintból építenek négycsillagos szállodát Békésszentandráson, az egykori szőnyeggyár helyén. Az 1920-as években épült, évek óta üresen álló épületet korhűen újítanák fel.

Békésszentandrás csodálatos természeti környezetében, a Hármas-Körös Kákafoki-holtágában pihenthetnek majd a vendégekForrás: Juhász Judit

Az emeleten, a tetőtérben és az egykori melléképületben – amelyet teljesen elbontanak és újjáépítenek – összesen 38 szobát és lakosztályt, továbbá wellness részleget és éttermet alakítanak ki. A földszinten és a pincében, 600 négyzetméteren interaktív múzeumot hoznak létre, ahol a településen egykor zajló szőnyeggyártással ismertetik meg az érdeklődőket.

A Körös-partján álló épületben már idén elindulhatnak a partvédelmi munkálatok, amelyek jövőre a tetőszerkezet elbontásával folytatódnak. A négycsillagos szálloda a tervek szerint csaknem száz vendéget tud majd fogadni.

Barna Antal, a Nyár Plusz Zrt. vezérigazgatója, az épület tulajdonosa a Körös Tv-nek elmondta, egyszerre csaknem kétszázan dolgoznak majd a következő 1,5 évben a területen, főként békésszantandrási és szarvasi vállalkozók. A hotel, az étterem és a múzeum 32-35 embernek termet munkahelyet. Az építkezést 2023 május végére szeretnék befejezni, írja a MTI.

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek