Mostantól japánkertje is van Gyulának

Átadták a közel 20 millió forintból elkészült japánkertet szerdán délután Gyulán, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár parkjában. A kertet Dani Zoltán tervezte – írja a beol.hu.

Forrás: Imre György/beol.hu

Az ünnepségen Otaka Masato, Japán magyarországi nagykövete is részt vett, és hangsúlyozta, a kert a japán és a magyar nép közötti barátságot és jó kapcsolatokat is szimbolizálja. Kiemelte, először járt Magyarországon egy japánkert megnyitásán. 

A japánkerteknek nagyon hosszú a történelme, néhány feljegyzés még az időszámítás előtti korszakból származik"

– fogalmazott a diplomata.

A hagyományos japánkertekben nélkülözhetetlen a víz jelenléte és az olyan tájelemek, mint a hidak, a szikál és a kis dombok, amik reprodukálják a természeti tájat, az ökoszisztémát, beleértve a négy évszakot is. A gyulai kertben a kavicsos utak jelképezik a vízfolyást, így túlmutatva a természet reprodukcióján egyedi és különleges hangulatot hoznak létre – tette hozzá a nagykövet.

Forrás: Imre György/beol.hu

A nagykövet kitért arra, hogy a világ több részén járt már különböző japánkertekben, és mindegyiknek van valami sajátossága, különbözik a másiktól. A helyi emberek mindig hozzáadják a művészeti érzéküket, művészeti elképzeléseiket, és ezzel egy sajátságos, csak arra a helyre jellemző japánkertet teremtenek – ecsetelte.

Forrás: Imre György/beol.hu

 A MTI híréből kiderült, hogy a gyulai japánkertet a Japánkert Barátok Köre Egyesület álmodta meg, ahova az úgynevezett torii kapun lehet belépni, szürke kavicsos úton lehet körbejárni, amely mentén kőpadokat helyeztek el és kőlámpásokat telepítettek.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek